Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Megvan a védettségük, de a szigorú kanadai járványügyi szabályok miatt mégse lehetnek ott Lake Louise-ban

David Bereczky

Frissítve 16/11/2021 - 19:48 GMT+1

A szigorú kanadai szabályok nem veszik figyelembe, hogy a két svájci síző már átesett a koronavíruson, ezért bár meglenne a megfelelő védettségük, ám csak akkor indulhatnának a Lake Louise-i versenyhétvégén, ha be lennének oltva.

Urs Kryenbuhl

Fotó: AFP

Két svájci síelőre igazán rájár a rúd, Urs Kryenbühl és Ralph Weber ugyanis nincsenek beoltva koronavírus ellen, így nem léphetnek be Kanadába, ahol a szezon első lesikló és Super-G versenyeit rendezik a jövő héten, ezért a két gyorsasági specialistának csak egy héttel később, Beaver Creekben indul az idény.
A 27 éves Kryenbühl közösségi oldalain arról írt, hogy most semmit se tudna nyerni az oltással, és elszomorítja, hogy hiába épült fel a vírusfertőzésből, gyógyulása nem elég a Lake Louise-i induláshoz. Ez az egész olyan, mintha hátba döfték volna. Kryenbühl eddig háromszor állhatott dobogóra a világkupában, mindháromszor lesiklásban. Először 2019 decemberében Bormióban, majd a tavalyi szezonban ugyanitt, illetve Val d’Isere-ben. Aztán januárban Kitzbühelben 150 km/órás tempónál esett el, ekkor a feje, a válla és a térde is megsérült. Emiatt lemaradt a cortinai világbajnokságról, ahol akár éremért is csatázhatott volna a leggyorsabb szakágban.
Egy másik svájci, Ralph Weber hasonló okokból nem lesz ott Lake Louise-ban, ő már szintén átesett a fertőzésen, szerinte ez jobb védelmet biztosít számára, mintha oltott lenne, ugyanis a betegség leküzdése során a szervezete saját antitesteket hozhatott létre.
A két sportoló november 7-én saját költségén utazott az USA-ba, először repülővel Los Angelesbe, majd vonattal San Diegóba mentek, hogy feltöltődve csatlakozhassanak a svájci válogatott többi részéhez, amely november 21-én kezdi Copper Mountain-i felkészülését Beaver Creekre. Érdekesség, hogy az USA is szigorított, az Egyesült Államokba is csak két oltással lehet beutazni, mégpedig november 8-tól, a svájciak tehát így még éppen be tudtak surranni az USA-ba.
A napsütötte Kaliforniában végzett edzésmunka elsőre őrültségnek tűnhet, de korábban például többek között az olimpiai bajnok norvég legenda, Lasse Kjus is rendszeresen a tengerparton készült az észak-amerikai versenyek előtt.
A két svájci elmondta azt is, hogy csalódtak a FIS-ben, miután a szövetség a kanadai oltási szabály miatt nem vitte máshová a versenyt. Ez a helyzet ugyanis sportszakmai és gazdasági károkat okoz a versenyzőknek. Fontos itt megjegyezni, hogy a tavalyi világkupa-szezonban egyáltalán nem szerepeltek az észak-amerikai versenyek. Kryenbühl és Weber egyébként nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a jövőben beoltassa magát.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés