37 évesen elhunyt az olaszok vb-ezüstérmes sízője
Publikálva 08/02/2023 - 22:58 GMT+1
Szerdán életét vesztette a 2005-ös világbajnokság ezüstérmese, Elena Fanchini, aki 37 éves korában, rákban halt meg. A síző 2017-ben vonult vissza, a világkupában két győzelme volt, több, mint 9 év eltéréssel tudott lesikló versenyeket nyerni, sokszor bajlódott sérülésekkel. Halálhíre letaglózta az olasz alpesi sí világát azon a napon, amikor az olaszok Marta Bassino vb-aranyát ünnepelték.
Elena Fanchini
Fotó: Eurosport
Elena Fanchini 1985-ben született Lombardiában. Nagyon fiatalon, 19 évesen mutatkozott be az olasz világkupa-csapatban, majd néhány héttel első versenyei után óriási meglepetésre lett világbajnoki ezüstérmes lesiklásban Janica Kostelić mögött. Ekkor hét világkupa-versenyen volt túl (legjobb helyezése két 17. hely volt), és nem indult még junior világbajnokságon sem. Ez néhány héttel a felnőtt vb után történt csak meg, két érmet szerzett hazai pályán Bardonecchiában.
2005 decemberében, immáron 20 évesen jött a következő nagy siker, Lake Louise-ban nyert lesiklást, mindössze a kilencedik világkupa-versenyén. A pályafutása során többször is bajlódott sérülésekkel, első sikerei után 8-10 évvel jöttek a következők, 2015 januárjában Cortinában nyerte második világkupa-versenyét, közben további két alkalommal volt dobogós. Utolsó versenyeit 2017 decemberében teljesítette, ám ekkor diagnosztizálták rákkal, és negyedik olimpiáján, a pjhongcshangin emiatt nem vehetett részt.
Ugyan 2018 végén az orvosai engedélyezték számára, hogy újra teljes edzésmunkát végezzen, nem tudott már visszatérni, állapota pedig az utóbbi hónapokban rosszabbodott. Januárban, amikor Sofia Goggia győzött Cortinában, Fanchininek ajánlotta sikerét.
A letaglózó hír egy csodás hangulatban lévő olasz női sí válogatottat ért, hiszen a világbajnokság első két versenyén olasz aranyérem született, Federica Brignone győzött az alpesi összetett versenyben hétfőn, szerdán, Fanchini halálának napján pedig Marta Bassino lett világbajnok szuperóriás-műlesiklásban.
részben via Guardian
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés