A Molcsapat.hu készített interjút Zengő Zolival a sonomai hétvége után.
Norbi eredményeit nagyon nem kell bemutatni, mindkét futamon dobogóra állhatott, az elsőn harmadik, a másodikon második lett, ezzel élete legjobb fordulóját teljesítette. Mindkétszer győzött a Yokohama kupában, és Pepe Oriolával szemben 25 pontra növelte az előnyt.
"Nagyon boldogok vagyunk, hogy egy ilyen meghatározó versenyen sikerült ilyen remek teljesítményt nyújtania, és kicsikarnia ezt a fantasztikus eredményt" - mondta Zoli a Molcsapat.hu-nak.
WTCR
Az estorili WTCR-hétvége minden perce magyarul az Eurosporton
3 ÓRÁJA
Hozzátette, a Chevy-k más kategóriát képviselnek, más dimenzió, ezért is számít hatalmas sikernek, ez a két dobogós helyezés
"Történelmi siker a mostani, hiszen sokan azt mondták, a BMW-k esélytelenek lesznek ezen a hétvégén, ezen a pályán. Mi azonban bebizonyítottuk, hogy jó pilótával hátsó kerék meghajtású autóval is lehet jó eredményt elérni, így mi lettünk a legjobb BMW-s csapat."
Zoli kiemelte még, hogy Norbi ragyogóan ment mindkét futamban. Tudta jól, hogy remekül megy a rajt - mint azt az idény folyamán többször is bizonyította - és ezúttal az egész hétvégén parádésan versenyzett. Ugyanakkor roppant sportszerűen elismerte, a fantasztikus eredményhez nem kis szerencse is kellett, hiszen a második futamban Norbi elől ketten is kiestek.
„Ez Norbi eddigi legnagyobb sikere. Makaón ugyan több pontot szerzett egy első és egy ötödik hellyel, de olyan még nem volt, hogy egy hétvége alatt kétszer is a dobogón végezzen. A mostani verseny előtt két tesztje volt Norbinak, ezeken több száz kilométert vezetett, de érezni lehetett rajta, hogy nagyon hiányzik számára a versenyzés. Amikor Sonomában kijött a felvezető körre, látszott rajta mennyire elszánt, éreztem, hogy ez egy jó hétvége lesz”  - mondta a csapatfőnök.
A jövővel kapcsolatban elmondta, sok autómárka érdeklődik náluk, nagyon sokan látnak bennük fantáziát, ami roppant előkelő a számukra.  További részleteket azonban nem árult el.
„Jelenleg jó az együttműködésünk a BMW-vel, hiszen minden a rendelkezésünkre áll, és a jövőben is igyekszünk a számunkra legmegfelelőbb szerződést kötni.”
Zengő Zoli bízik benne, tíz év múlva, már mint többszörös világbajnok csapatfőnök nyilatkozik maj, aki világbajnok versenyzők - többek között Michelisz Norbi - mellett számos fiatal tehetséget tudott adni az autósportnak.
Úgy legyen! Ehhez még annyit tennénk hozzá, hogy akinek van kedve, jelölje be a Molcsapat Facebook oldalát, hadd lássák odafenn, hogy tovább kell támogatni Zengőéket!
Fotó: zengomotorsport.hu és WTCC Media
WTCR
Tassi Attila magabiztos Estoril előtt, de fejlődne is
22/06/2021 11:23
WTCR
PURE ETCR program – Vallelunga, 2021
18/06/2021 12:30