A Túraautó Világkupa november 25-27 között látogat Szaúdi Arábiába, ahol a Forma-1 által is használt pályát veszi birtokba.
Pontosabban annak egy átalakított, lerövidített verzióját, melyet kifejezetten a WTCR részére hoztak létre.
A helyszín a riyadh-i születésű Khanen számára is új lesz, akárcsak az autó, hiszen korábban még nem versenyzett a TCR-kategóriában.
WTCR Saudi Arabia
Közmunkára ítélték a Tassi Atikát megtorpedózó argentint
28/11/2022 - 09:28
A 32 éves szaúdi versenyző pályafutása 2014-ben indult be, amikor megnyerte a GT Academy Middle East kiírását, és ezzel hivatalos Nismo-pilóta lett. Indult a Dubai 24h-n, majd az elektromos Jaguar I-Pace eTrophy-ba igazolt, ahol a 18/19-es szezonban harmadik lett a Pro-Am kategóriában.
Szabadkártyásként +10 kiló súlyt kap majd az Audi RS3 LMS TCR-be, és a szabályoknak megfelelően pontot sem szerezhet. Tapasztalatlansága miatt viszont leginkább az élményszerzés lehet nála a középpontban.
„Régóta tetszik a TCR-kategória, amit a világ minden tájáról néztem már. A WTCR most a hazámba látogat, ami egy jó lehetőség számomra, hogy én is a részévé váljak. Nagy verseny lesz, és már izgatottan várom, hiszen a WTCR és a TCR futamai mindig nagyon szorosak” – mondta bin Khanen.
Mivel a Jeddah Corniche Circuiten az F1-et és betétfutamait leszámítva nem járt már bajnokság, a pálya a hazai pilóta számára is új lesz, de jaguaros tapasztalatok némileg segítségére lehetnek.
„A Jaguar I-Pace eTrophy-ban mindig betonfalak között mentünk, ennél sokkal szűkebb pályákon, úgyhogy nem tartok a kihívástól. A Jeddah Corniche Circuit egy jó pályának tűnik”
Konkrét célokat nem tűzött ki maga elé, csak azt, hogy tisztán versenyezzen. Mint mondja, nyilván senki nem azt várja tőle, hogy a top háromban legyen.
A korábbi bejelentés alapján a Comtoyou Racing másik két szabadkártyás versenyzője, Franco Girolami és Viktor Davidovski is ott lesz Jeddah-ban, tehát bin Khanennel hétfősre nő a belga csapat flottája.
WTCR Saudi Arabia
Tassi Atikát az élről lökték ki a WTCR történetének utolsó futamán
27/11/2022 - 22:25
WTCR Saudi Arabia
Michelisz Norbi egy keményen megharcolt dobogóval búcsúzott a WTCR-től
27/11/2022 - 22:15