Kezdjük viszont a kellemesebb hírrel: a Zengő Motorsporttal idén két WTCR-futamot is megnyerő brit ismét győzött Makaón, és ezzel saját rekordját döntötte meg.
A 2012-es világbajnok utoljára 2020-ban nyert kedvenc pályáján, amivel 10. sikerét érte el. Most már 11-nél jár.
Tegyük hozzá gyorsan, utoljára 2019-ben volt erős nemzetközi mezőny a makaói túraautó versenyen, azóta ugyanis a járványügyi korlátozások miatt a WTCR egyszer sem jutott el Kínába.
WTCR Saudi Arabia
Michelisz Norbi még egyszer utoljára dobogóra állhatott a WTCR-ben, elbúcsúzott a sorozat
27/11/2022 - 21:51
A Macau GP ezúttal TCR China sorozat utolsó előtti állomása volt, Huffy pedig az MG színeiben kapott lehetőséget.
A brit pilóta régóta jó kapcsolatot ápol a márkával, amely hazájában született, de tönkrement, és most kínai pénzen próbálnak új életet lehelni bele.
Idén több európai országban (köztük Magyarországon) is elkezdték újra forgalmazni az MG modelljeit, és a kínai tulajdonos a motorsportot is fontos marketingeszköznek tekinti (Isten tartsa meg a jó szokását).
Az MG az elmúlt néhány évben két TCR-modellel is kijött, ám a covid miatt egyelőre csak Ázsiában versenyeztek vele, ahol viszont méltó ellenfelei voltak a Lynk & Co-nak.
Huff tehát egy versenyképes autóval vághatott neki az idei makaói hétvégének, és ez már az időmérő edzésen is kiderült: nagy fölénnyel, több mint fél másodperces előnnyel nyerte a Q1-et és a Q2-t is a Lynk & Co és a SAIC pilótái előtt.

Nagy mezőny gyűlt össze a 2022-es Macau GP túraautó versenyére. (Fotó GCS)

Fotó: From Official Website

Újra tegyük hozzá gyorsan, ez a mezőny azért elmarad attól, amelyben 2019-ben vagy 2018-ban a WTCR-ben versenyzett (és szerzett három dobogót); európai szemmel nézve egyedül a másik MG-s, Rodolfo Avila, illetve a korábbi brit F3-as bajnok Martin Cao neve lehet igazán ismerős.
Huff tehát a pole-ból kezdhette a kilenckörös első versenyt, és miután a mellőle induló Jiang Teng Yi beragadt a rajtnál, meg is tartotta a vezetést. A futam elején úgy tűnt, Cao egy másik MG5 XPowerrel veszélyes lehet rá, de később lelassult, és Huff végül közel négymásodperces előnnyel győzött.
A zengős pilóta a fordított rajtrácsos második futamon is remekelt, egy jó rajtot követően szépen lépegetett előre, és végül a lynk & co-s Jason Zhang mögött a második helyen intették le.
Rob Huff eddigi makaói győzelmei:
2008 – WTCC, 2. futam (Chevrolet Lacetti S2000)
2009 – WTCC, 1. futam (Chevrolet Cruze LT)
2010 – WTCC, 1. futam (Chevrolet Cruze LT)
2011 – WTCC, 1. futam (Chevrolet Cruze 1.6T)
2011 – WTCC, 2.futam (Chevrolet Cruze 1.6T)
2013 – WTCC, 2. futam (SEAT León TC2T)
2014 – WTCC, 2. futam (Lada Granta TC1)
2015 – TCR International, 1. futam (Honda Civic TCR)
2017 – WTCR, Főfutam (Citroen C-Elysée TC1)
2020 – TCR China, 1. futam (MG6 XPower TCR)
2022 – TCR China, 1. futam (MG5 XPower TCR)
A makaói siker után most már mindenkit csak egy kérdés izgat: van-e rá esély, hogy Huffy visszatérjen a WTCR történetének utolsó futamára.
A brit pilóta kihagyta Bahreint, de a dolgok nem alakultak szörnyűen az ő szempontjából, így csak 13 pont a hátránya a jelenleg harmadik Nathanael Berthon mögött. Az idényzárót pedig utcai pályán rendezik, ami Huffy egyik erőssége.
Egyelőre sem a pilóta, sem a csapat nem adott ki közleményt a szaúd-arábiai versennyel kapcsolatban, így reménykedni még lehet. A döntő kérdés valószínűleg az lesz, az anyagi nehézségekkel küzdő magyar csapat meg tudja-e teremteni a feltételeket, hogy Huff tényleg harcban lehessen az összetett dobogóért.
És ha már itt tartunk, jöjjön a másik hír.

Mehdi Bennani Szaúd-Arábiára már nem öltözik be.

Fotó: FIA WTCR

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Ahmed Khaled Bin Khanen személyében egy újabb audis pilóta csatlakozik a mezőnyhöz, amivel a Comtoyou Racing flottája hétfősre nőtt volna.
Időközben viszont kiderült, mégiscsak hat autóval indulnak Szaúd-Arábiában, Mehdi Bennani ugyanis nem lesz ott az idényzárón. Egyelőre sem a csapat, sem a versenyző nem indokolta a döntést. Bennani Bahreinban az élről indulhatott, de saját csapattársa, Gilles Magnus torpedózta meg. A verseny után combizom sérülés miatt a Medical Centerbe szállították, de azt nem tudni, ennek van-e köze a távolmaradáshoz
A kiadott hivatalos nevezési listából az is kiderült, hogy a marokkói helyére Franco Girolami ül majd, aki tehát így nem szabadkártyával vesz részt a hétvégén, tehát pontokat is szerezhet.
Ha lemaradtál a szaúd-arábiai idénynyitó programjától, itt megtalálod.
WTCR Saudi Arabia
A hétvége híre: Huff visszatér, hogy a Zengő Motorsporttal harcoljon a dobogóért
25/11/2022 - 11:57
WTCR Bahrain
Rob Huff nem indul a hétvégi bahreini WTCR-futamon
08/11/2022 - 17:06