Michelisz_Ita_weber_bmw

Fotó: Eurosport

A Zengő Motorsport hondás szerződése nagyrészt örömteli hír volt minden magyar autósport rajongó számára, ám sokan vagyunk, akiknek azért néha még eszébe jut az a kisebbik rész. Wéber Gabira gondolok, aki a márkaváltás legnagyobb áldozata lett, hiszen így lehetetlenné vált, hogy indítson számára egy második autót. Hondából egyelőre nincs több, a BMW pedig sem anyagi, sem logisztikai, sem marketing szempontból nem kivitelezhető.
A korszellemet ismerve "joggal" gondolhatná az ember, hogy a versenyző-kommentátor nem örül a váltásnak, a valóság azonban éppen az ellenkezője, és jó tükrözi Gábor gondolkodásmódját, hogy éppen ő volt az, aki kezdeményezte a párbeszédet a Hondával, és az egész tárgyalási folyamat során nagy segítségére volt a csapatnak. Még akkor is, ha ezzel - rövid távon - maga alatt fűrészelte az ágat.
WTCR
Először nyert a Hyundai Elantra N, Nagy Dani pedig ötödik
15 ÓRA
"Habár nem tűnt úgy, de szerettem a BMW-t, ám nem kellett benne sokat ülnöm, hogy lássam, nincs benne hosszútávú perspektíva. Mivel tudtam, hogy nagyjából ki jöhet, ki mehet, és a Honda akkor még el sem kezdődő programja tűnt az egyetlen ésszerű megoldásnak, ezért már áprilisban elkezdtem azon dolgozni, hogy mielőbb hivatalos kapcsolatba kerüljünk egymással. Fontos volt, hogy egy induló gyári program elején legyünk jókor, jó helyen. Május végén tárgyaltunk először, aztán még rengeteg levél, és telefonváltás következett, többek közt a szlovákiaringi teszt első napján is ott voltunk Norbival, csak még nem hivatalosan. A végső fázis a Civic suzukai bemutatkozáskor kezdődött, és év végére sikerült minden kérdést rendezni Zoliéknak a Honda Europe-pal" - mesélte Gábor a Túraautó Hírblognak.
Maga az egyezkedés sem lehetett egy könnyű falat, hiszen a pletykákból kiindulva több nagyon tehetős külföldi csapat is szeretett volna oda kerülni, ahol most a Zengő Motorsport van. Beszéltek a brit Team Dynamics-ról és a Bambooról, szóba került az OAK Racing és Thomas Engström istállója is, ám végül mégis a magyar csapat lett a befutó.
"Először azt gondoltam, hogy esélyünk sem lesz a nagyobb privát csapatok ellen, később azért már láttam a lehetőséget, de egy ilyen felállásnál nem csak a két szép szemünk számít. A Honda Hungary végig mellettünk állt, az eddigi eredményeink is sokat segítettek, de az utolsó pillanatig voltak olyan momentumok, amikor azt gondoltam, mégsem jön össze. Tudtuk, hogy csak egy csapat lesz a befutó, és azt is, hogy nem mi ígértük a legtöbbet, de Zoli máskor is csinált már fából vaskarikát, amire a privát bajnoki cím is rásegített."

Weber_Ita_bmw_repul

Fotó: Eurosport

Tovább az Eurosport oldalára
Fotó: WTCC Media
WTCR
Nagy Dani a dobogón, Mikel Azcona nyerte az első szlovákiai futamot
TEGNAP 18:22
WTCR
Nagy Daninak a kvali után akár a dobogó is elérhető Szlovákiában
TEGNAP 10:23