A hondások és a hyundaiosok is a korábbiaknál valamivel erősebb hétvégben reménykedhettek, hiszen Aragon után az Audi +30, a Lynk & Co pedig +10 kiló súlyt kapott a bajnokság automatikus kompenzációs rendszere miatt.
Norbi számára viszont nem indult egyszerűen a szombat, a második szabadedzésen a korlátnak csapódott a kilences kanyarban.
Ennek ellenére az időmérőn egészen a Q3-ig jutott, ahol az ötödik időt szerezte meg. A kvali után nem teljesen elégedetten nyugtázta az eseményeket.
WTCR Saudi Arabia
Közmunkára ítélték a Tassi Atikát megtorpedózó argentint
28/11/2022 - 09:28
„Elment a mai időmérő, nem történt semmi különös. Próbáltunk mind a két autóval az első tízben végezni, és ez sikerült is. Kicsit csalódott vagyok, mert abban reménykedtünk, hogy tudunk majd menni az első sorért, de valamiért ez nem jött ma össze” – mondta Norbi.
„Holnap azért az ötödik, majd a hatodik helyről még van esélyünk jó eredményt elérni, de a harmadik sor egy utcai pályán már kicsit inkább a középmezőny eleje. Bármi megtörténhet a rajtnál, de megpróbálok majd okosan versenyezni.”
Tassi Ati nyolcadik lett a 40 kilóval megrakott Hondában, és maradéktalanul ő sem volt elégedett.

Tassi Ati

Fotó: FIA WTCR

„Végre visszatértem a Q2-be, Pau után először. Úgy tűnik, bejönnek nekem az utcai pályák. Szépen fejlődtünk az autóval edzésről edzésre, és úgy éreztem, meglehet a tempóm a Q3-hoz. De sajnos az első Q2-es köröm nem sikerült nagyon jóra; kicsit elóvatoskodtam” – fogalmazott Atika.
„A második körömben pedig túl sok időt veszítettem az első szektorban, és bár a másodikban javítottam, úgy tűnt, nem lesz meg a Q3, ezért a végén elvettem a gázt. A fordított rajtrácsos második hely egy szép jutalom a munkánkért, de azért csalódott is vagyok picit, mert nagyon szerettem volna bekerülni a Q3-ba.”

Rob Huff

Fotó: FIA WTCR

A Zengő Motorsportnál érezhetően megjött az étvágy az elmúlt két forduló után; Rob Huff nem volt kibékülve a hetedik hellyel.
„Kicsit dühösek vagyunk, mert megvolt a tempó az autóban, de kisebb műszaki gondokkal küzdöttünk. Emiatt benne maradt 2-3 tized. A Cupra így is csodálatos volt, szépen haladtunk azzal, hogy találjunk egy olyan beállítást, ami fekszik nekem” – mesélte Huff.
Nagy Dani ezúttal sajnos messze volt a továbbjutástól, a 17. helyen zárt. Jó kérdés, ebben mekkora szerepe volt az óvatosságnak, hiszen a Zengő Motorsport nagyon szűkös költségvetésből dolgozik, Vila Realban pedig igen könnyű komoly szervízszámlákat összehozni.

Az első futam 14:00-kor, a második 18:00-kor kezdődik, és mindkettőt az Eurosport online felületein (eurosport.hu és Eurosport App) lehet nézni magyar kommentárral, reklámok nélkül.
WTCR Saudi Arabia
Michelisz Norbi még egyszer utoljára dobogóra állhatott a WTCR-ben, elbúcsúzott a sorozat
27/11/2022 - 21:51
WTCR Saudi Arabia
A hétvége híre: Huff visszatér, hogy a Zengő Motorsporttal harcoljon a dobogóért
25/11/2022 - 11:57