Citroen dominanciát és hazai győzelmet hozott a termasi WTCC időmérő edzés, az első három helyet Argentínában is a francia márka autói foglalták el, a pole pozíció pedig a közönség kedvenc José Maria Lopezé lett.
A magyar szurkolóknak is volt oka az örömre, hiszen a lekésett pénteki edzés ellenére Michelisz Norbi remekelt, egyértelműen ő volt a legjobb a C-Elyséek mögött, és egy negyedik rajtkockát szerzett az első futamra. A zengős pilóta mindössze egy tizeddel kapott ki Sebastien Loebtől, ami tovább növelheti az önbizalmát.
Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem a kvali után elhangzott legfontosabb véleményeket.
WTCR
Hivatalosan is bejelentették Tassi Attila WTCR-csapatát
TEGNAP 07:45
Michelisz Norbi (P4):"Lemaradtam a pénteki edzésről, ami nagyon fontos az autó beállítása szempontjából. Ezt a munkát így a szombati szabadedzéseken kellett elvégezni, de az első pillanattól kezdve nagyon elégedett volt az autó egyensúlyával. Szeretném megköszönni a munkát a Zengő Motorsportnak, a kocsi nagyszerű állapotban van, én pedig készen állok a holnapi versenyekre. Szükségem volt már erre az érzésre, hogy lássam, közelebb vagyunk a riválisainkhoz."

GIRLS_Michelisz_termas

Fotó: Eurosport

José Maria Lopez (P1):"Ha van olyan hely a Földön, ahol nagyon szeretnék jól teljesíteni, akkor az a hazai versenyem. Hihetetlenül boldog vagyok, hogy sikerült megszereznem a pole-t. Ez egy különleges hétvége számomra, itt van velem a családom, sok barátom, és a helyi sajtó is. Igyekszem minél több időt tölteni velük, és ez jelent némi plusz nyomást, de mihelyst beülök az autóba, csak a feladatomra összpontosítok. Bár az edzések során én voltam a leggyorsabb, nem tudtam, mire számítsak a Q3-ban, ahol gyakran felborul az addigi erősorrend. Termas egy nehéz pálya, ezért nagyon boldog vagyok, hogy megnyertem az időmérőt."
Yvan Muller (P2):"Nem ez volt életem legjobb időmérős köre; az egész nap során túlkormányzottsággal küzdöttem. A Q3-ban az egyes kanyarban elúszott az autó hátulja, de sikerült megfognom, onnantól kezdve viszont valószínűleg óvatosabb voltam a kelleténél, mert nem akartam még egy hibát, különösen az utolsó kanyarban, ami nagyon trükkös. Meglátjuk, mit hoz a holnap, a rajtnak hatalmas jelentősége lesz."
Sebastien Loeb (P3):"Ezen a pályán rendkívül nehéz megtalálni az autó egyensúlyát, éppen ezért könnyen elfordul, hogy az ember túlfeszíti a határait. A Q3-ban a második szektorban hibáztam, egy kicsit elrontottam a hetes és a kilences kanyart, aztán rontottam a 13-asban is. Érdekesek lesznek a holnapi futamok, hiszen akad bőven előzési pont, és elég széles a pálya."
Rob Huff (P10):"Nagyon boldog vagyok, hogy a srácokat megajándékozhattam ezzel az eredménnyel, hiszen keményen dolgoztak az utóbbi időben. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy nem a mi autónk a leggyorsabb, de haladunk a jó irányba, és már alig várom, hogy felállhassak a Lada Grantámmal a pole pozícióba."

HUFF_termas_qp

Fotó: Eurosport

Tiago Monteiro (P5):"Elkövettem egy kisebb hibát a kilences kanyarban, utána pedig túlhajtottam az első gumikat, és még több időt veszítettem. Az autó jól működött, de máshogy viselkedett, mint a szabadedzéseken. Emelkedett a hőmérséklet, és ez magyarázat lehet a jelenségre. Jó sok pontot akarok szerezni a futamokon, hiszen a célom, hogy megerősítsem a negyedik helyet az összetettben."
Gabriele Tarquini (P7):"Az autó eleinte rendben volt, de aztán furcsa problémák adódtak a beállításokkal. Több új alkatrész is bekerült a Civic-be, talán azok közül az egyikkel lehetett a probléma. A második futamon viszont a második sorból indulhatok, és meg kell próbálnom minél több pontot összekaparni."
James Thompson (P13):"Az autó rendben van, jól éreztem magam benne az egész hétvége során, ezért nagyon sajnálom, hogy nem sikerült bekerülnöm a Q2-be. Nem jött össze egy elég gyors kör, de ettől függetlenül az autó jól reagált, és idővel még többet tudunk majd kihozni belőle."
Dusan Borkovic (P14):"A gyors körömön a harmadik szektorban megcsúszott az autó, és emiatt két tizeddel lemaradtam a Q2-ről. Csalódott vagyok, de holnap a szívemet is kiteszem majd a versenyeken."
Gianni Morbidelli (P15):"Nem sikerült megfelelő tapadást kicsiholni az autóból, és sajnos tisztában vagyok azzal, hogy ez az eredmény milyen nehézzé teszi majd számomra a versenyeket. Valami miatt még azért is keservesen küzdenem kellett hogy ott legyek a többi Chevrolet közelében. Tovább rontotta a helyzetemet, hogy mikor feltettük a második szett gumit, hirtelen sokat veszített a motor az erejéből."
A versenyeket magyar idő szerint 19:00-tól és 20:00-tól rendezik Termasban, és mindkettőt élőben közvetíti az Eurosport.
WTCR
Huff: figyeljenek, mert a Zengő Motorsport nagy meglepetést fog okozni
TEGNAP 19:18
WTCR
Tényleg világsztárt igazolt a Zengő Motorsport
14/05/2021 06:00