Muller_rus_chevrolet_fp

Fotó: Eurosport

Visszaállt az élet rendje a WTCC-ben, a második szabadedzésen már újra a két RML Chevrolet volt a leggyorsabb, Yvan Muller 1:43.267-es idővel győzött, ám mindössze 4 századdal volt gyorsabb csapattársánál, Tom Chiltonnál. A köridők nem javultak jelentősen az első edzéshez képest, a háromszoros világbajnok három tizeddel ment jobbat, mint Tom Coronel az FP1-ben.
Muller az első edzésen a harmadik helyre szorult, ám ez a legkevésbé sem zavarta, csapatával kizárólag az időmérős- és a versenybeállítások finomítására koncentrált.
WTCR
A riválisokat meglepte a Hyundai Elantra N TCR BoP-je
EGY ÓRA
"Ezek csak szabadedzések voltak, ilyenkor az a fontos, hogy megtaláljuk a jó beállításokat. Nem annyira érdekelnek a köridők, azokra majd az időmérőn figyelünk. Az edzés elején a versenybeállításokon dolgoztunk, aztán a végén kipróbáltuk az időmérős setupot. Egy picit változtattunk az autón, és még mindig van benne tartalék. A pálya állapota is biztosan javul majd, mert folyamatosan süt a nap, és egyre melegebb lesz" - mondta Muller az Eurosportnak.
A Chevy armadán belül nem sokat változott a képlet, Michel Nykjaer ismét tartotta a tempót az RML-el, harmadik lett, a két Bamboo autó viszont tovább küszködött, Alex MacDowall 15., James Nash 17. lett. Richard Coleman az edzés előtt elismerte, hogy kicsit "elvesztek", és úgy tűnik, azóta sem sikerült visszatalálni.

Basseng_rus_fp_Seat

Fotó: Eurosport

Rob Huff eredményein messziről látszik, hogy a címvédő rohamléptekkel halad a SEAT kiismerésével. A brit eddig minden etap végén benne volt a top5-ben, ezúttal negyedik lett. Nem kis meglepetésre a második legjobb SEAT-osként Marc Basseng a hatodik pozícióban végzett, és csak 5 századra maradt el világbajnok kollégájától. Rajtuk kívül Pepe Oriola fért még be a top12-be.
Bár a BMW-k ezúttal kiszorultak az első háromból, teljesítményük továbbra is nagyon ígéretes. Coronel ötödik lett, úgy, hogy több mint két tizeddel ment lassabb időt, mint az FP1-ben. Mehdi Bennani egy tizedet javított, és ezúttal hatodikként zárt, és végre úgy tűnik, Stefano D'Aste is talált valamit, mert az év eleje óta küszködő olasz most nyolcadik lett. Reméljük, az a valami nem egy új szett Yokohama volt.
A Hondák nem igen villogtak az FP2-ben. Gabriele Tarquini csak kilencedik lett, a köridőket elnézve valószínűleg inkább a versenybeállításokkal foglalkozott. Tiago Monteiro a 12. idővel zárta az edzést, ám nála picit aggasztónak tűnt a helyzet, az utolsó percekben ugyanis a Mugen mérnökök nagyon nézegettek valamit a motortérben. Reméljük, nincs nagy gond.
Michelisz Norbi is küszködött, csak 22. lett, pedig 14 kört tett meg a pályán. Az elején kicsúszott, így vissza kellett jönnie a boxba, utána pedig hiába voltak ígéretes részidői, a középső szektorban mindig rengeteget veszített. Várjuk a zengős videót, amelyből remélhetőleg megtudjuk, mi történt.
Végezetül a Lada: James Thompson bebetonozta magát a tizedik hely környékére, ami akár jót is jelenthet a Q2-ben, Mihail Kozlovszkij viszont a teszt után nem tudott a többiekkel gyorsulni, az FP2-ben csak 21.-ként zárt.
A moszkvai második szabadedzés végeredménye:

Moszkva_FP2

Fotó: Eurosport

A program az időmérővel folytatódik, amely magyar idő szerint 12:30-kor kezdődik.
Fotó: WTCC Media
WTCR
Hivatalosan is bejelentették Tassi Attila WTCR-csapatát
16/05/2021 07:45
WTCR
Huff: figyeljenek, mert a Zengő Motorsport nagy meglepetést fog okozni
15/05/2021 19:18