Egy hosszú és eredményes korszak zárult le Makaón, amikor Gabriele Tarquini - legalábbis egy időre - utoljára szállt ki a SEAT Leónból. Az 50 éves olasz veterán majdnem teljes WTCC-s pályafutását a spanyol márka színeiben töltötte (leszámítva az első szezont, amikor még Alfával ment), közös munkájuk csúcsa pedig a 2009-es világbajnoki cím volt a TDi-vel. A SEAT azonban egyelőre nem akar, vagy nem tud gyári szinten visszatérni a WTCC-be, Tarquini pedig a világbajnoki címért szeretne harcolni, így a nyáron elfogadta a Honda ajánlatát.
"Az elmúlt hét szezonomat a SEAT-nál töltöttem, a csapat olyanná vált számomra, mint egy család. Nagyon keményen dolgoztak, és szép emlékek fűznek hozzájuk, főleg a dízel korszakhoz, amikor két gyártó bajnoki címet szereztünk, én pedig egyéni bajnok lettem. A SEAT-nál mindig otthon éreztem magam, úgyhogy nagyon sajnálom, hogy elválnak útjaink. Ám ahhoz, hogy jövőre versenybe szálljak a Chevrolet-kkel, gyári támogatásra van szükségem. Viszont még mindig fiatal vagyok, úgyhogy egy nap talán visszatérek hozzájuk" - mondta nevetve Tarquini az fiawtcc.com oldalon közzétett videóinterjúban.
A korábbi brit bajnok idén a privát Lukoil Racing színeiben versenyzett, ám némi támogatást azért kaptak a SEAT Sporttól, bár szigorúan szakmai természetűt.
Adria
Halasztják az olasz WTCR-futamot, a Hungaroring a következő állomás
17/07/2021 09:58
"Az elejétől kezdve tudtuk, hogy nem lesz esélyünk beleszólni a bajnoki cím sorsába. Viszont úgy érzem, sikerült kihoznom a helyzetből, amit csak lehetett. Negyedikként zártam az összetettben, azaz én voltam a Chevrolet-k legközelebbi ellenfele. És megnyertünk a csapat bajnoki címet, amire a Lukoil nagyon büszke, hiszen ez volt a céljuk idénre."
A csapat bajnoki cím megszerzése mellett még egy feladata volt Tarquininek az elmúlt két szezon során, Alekszej Dudukalo tanítgatása.
"Alekszej idei éve sokkal jobb volt, mint a tavaly, egyértelműen fejlődött. Persze a technika is javult 2011-hez viszonyítva, a SEAT Sport motorját össze sem lehet hasonlítani a SUNRED-del. Tavaly elég sok gondunk volt ezzel az öregecske autóval."
A mi a folytatást illeti, legalább a színekkel nem lesz gondja az olasznak, hiszen a Lukoil Racing után a Hondánál is pirosban fut majd. Bár versenyben még nem próbálhatta ki az új Civicet, az intenzív tesztprogramnak köszönhetően nagyjából már van képe arról, mi vár rá jövőre.
"Jól ismerem a kocsi, hiszen én fejlesztettem, a nyár végén hét vagy nyolc tesztnapot teljesítettem szerte Európában. Úgyhogy pontosan tudom, hogy ez egy kiváló kocsi, egy remek kiindulópont. Viszont sokat kell még dolgoznunk a télen, ha utol akarjuk érni a Chevrolet-t. Egy gyártó támogatásával a hátunk mögött ez teljesíthető feladat, és biztos vagyok benne, hogy erős autónk lesz jövőre" - zárta Tarquini.
A Lukoil Racing pontos sorsa egyelőre ismeretlen, egyes hírek szerint valószínűleg a Lada Sport programjában lesz valamilyen szerepe Tarquini volt csapatának.
FONTOS! Kérlek, állítsd be a Facebook Oldalon az értesítések küldését. Részletek ITT.
Fotó: WTCC Media
WTCR
Ismét fejlesztik a Renault-t, és visszatérnének vele a WTCR-be
16/07/2021 10:52
Aragon
Huff: kifejezetten szeretek Yvan Mullerrel csatázni
15/07/2021 10:21