Amikor az utóbbi években az újságírók a visszavonulásról kérdezték, Gabriele Tarquini általában egy széles mosollyal válaszolt, közölve, hogy egyrészt imád versenyezni, másrészt eredményes, így nem sokat gondol a nyugdíjra.

Nemrég azonban a bajnokság kiadott egy hivatalos interjút Michelisz Norbi csapattársával, amiben mintha kicsit változott volna a hangnem.
Tarquini kérdésre válaszolva elismerte, valószínűleg a Hyundai lesz az a márka, ahonnan visszavonul, és hozzátette, úgy érzi, egy körön már veszített valamennyit a régi gyorsaságából.
WTCR
Tarquini szerint régen nem voltak olyan felkészültek, mint most
12/04/2021 16:05
A kérdésből és az olasz pilóta válaszából nem egyértelmű, hogy 2021 lehet-e az utolsó szezon, vagy a koreai márkával akár több is beleférhet. A kérdés így hangzott: „Lehetséges, hogy az utolsó szerződésedet írtad alá egy gyártóval?”
„Igen, azt gondolom, a Hyundai lesz az utolsó gyártóm. De nagyon jól érzem magam náluk. A pályafutásom utolsó szakaszát kezdtem el velük, amikor tiszta lappal indultunk (az i30 N TCR-el). Egymást követő két évben lettünk bajnokok, először én, aztán Norbi. Büszke vagyok rá, hogy profi versenyzőként tagja lehetek ennek a csapatnak, és azt gondolom, ez lesz az utolsó gyártóm”– válaszolt Tarquini.
„Az első autóversenyem 1983-ban volt. Nem szeretem kiteregetni a számokat, de elég hosszú pályafutás áll mögöttem. Ha beleveszem a gokartos éveket is, akkor 1974-ben kezdtem. Ha nem tévedek ez a 48. szezonom.”

Gabriele Tarquini, Hyundai, 2020 (Fotó: Paulo Maria)

Fotó: FIA WTCR

Az Tarquinit is meglepi, hogy közel a 60-hoz még mindig ennyire jól megy. Ő sem számított erre, bár azt hozzáteszi, már nem minden területen a régi.
„A tempó mindig is megvolt, de az időmérőn talán már nem vagyok olyan gyors, mint 20 éve. Ha nagyon őszinte vagyok, elveszítettem valamit. De a versenytempóm, a tapasztalatom és a harci szellem bennem a régi.”
Az olasz veteránnak a tavalyi, gyengébben sikerült szezon, és az új Hyundai Elantra N TCR miatt is fontos volt, hogy ne 2020-szal érjen véget a pályafutása.
„Nem a tavalyi volt a legjobb évünk, ezért fontos volt, hogy futhassak még egy szezont. Különösen az új autó miatt. Nagyon jól ismerem, és más helyeken, más pályákon lehetünk erősek vele. Az autó alakja teljesen más, mint az i30-é, és nagyon örülök, hogy folytathatom a Hyundai-jal, hiszen a szezon során is segíthetek a fejlesztésben. Azért ez még mindig egy nagyon jó csomag. Csak a legutóbbi teszten kezdtünk el a WTCR-re koncentrálni, addig az ügyfeleknek teszteltünk.”
A cél? A bajnoki cím! De ha az nem lehetséges, akkor nyerjen valamelyik csapattárs. Mert azt Tarquini ismét leszögezte, amennyiben elfogynak az esélyei, örömmel beáll valamelyik másik hyundai-os mögé. Ahogy 2019-ben Michelisz Norbival is tette.
IDE KATTINTVA feliratkozhat az Eurosport Túraautó hírlevelére, és biztosan nem marad le róla, ha valami fontosról írunk.
WTCR
A tavalyi nehézségek ellenére nem akart új csapatokat a Hyundai Motorsport főnöke
13/04/2021 14:23
WTCR
Hivatalossá vált, hova küldi Michelisz Norbit a Hyundai Motorsport
12/04/2021 08:28