Keveseknek adatik meg mindaz, amit Rob Huff ezen a hétvégén átélhet, a Lada Sport Lukoil gyári pilótája egyazon napon versenyezhet Európa két talán legnagyobb presztízsű versenypályáján, Spa-Francorchamps-ban és a Nürburgring Nordschleifén.
A 2012-es túraautó világbajnok egyszerre vesz részt a WTCC utolsó európai állomásán és a Nürburgringi 24 óráson, ahol a Rotek Racing színeiben Robb Holland és Kevin Gleason társaságában vezeti az Audi TTRS-t. A két pálya mindössze 70 kilométerre található egymástól, de így sem lesz egyszerű dolga a Lada pilótájának.
Szombaton Spa-ban két szabadedzés és egy időmérő vár rá, utóbbi délután négykor ér véget (bár a Lada potenciálját ismerve Huff számára valószínűleg korábban), pontosan akkor, amikor Németországban elrajtol a 42. ADAC Zurich 24h-Rennen. A brit pilóta tehát a kvali után egyből a Zöld Pokol felé veszi az irányt, hogy aztán vasárnap dél környékén már ismét Spa-ban legyen a két WTCC futamra.
WTCR
Tassi Attila magabiztos Estoril előtt, de fejlődne is
21 ÓRÁJA
"Elképesztően izgalmas hétvége áll előttem, hiszen két legendás pályán versenyezhetek gyors egymásutánjában. Ritkán adódik ilyen lehetőség az ember életében, de ezek azok a pillanatok, amelyekért igazán megéri autóversenyzőnek lenni, úgyhogy már nagyon várom, hogy kormány mögé ülhessek Spaban valamint a Nordschleifén" - mondta Huff.
A Nürburgring 24 óráson egy többé-kevésbé összeszokott csapat tagja lesz a Lada pilótája, Hollanddal és Gleasonnel tavaly megnyerte az amerikai 25 Hours of Thunderhill versenyt, idén pedig szintén velük indult Ausztráliában a Bathurst 12 óráson. A Norschleifén rendezett legendás egésznapos viszont minden korábbinál komolyabb kihívást jelent majd.
"Örülök, hogy sikerült teljesíteni az induláshoz szükséges hatórás kvalifikációs versenyt. Biztos vagyok benne, hogy a Rotek Racing rendelkezik a szükséges képességekkel, hogy jó eredményt érjen el a hétvégi 24 óráson. Jó érzés ismét egy csapatban lenni Robb Hollanddal valamint Kevin Gleasonnal, és azt hiszen nem lehet más célunk, mint a legjobb fronthajtású autóként végezni a Rotek Audi TTRS-el."
Amíg a Nordschleifén a kategóriagyőzelem lesz a cél, addig Spa-ban inkább a tisztes helytállás, Huff ugyanis beismeri, az ardenneki pálya nem kedvez majd a Lada Grantának.
"Ami a WTCC futamot illeti, visszafogottabbak az elvárásaim. Bár az ORECA egy nagyon erős motort épített a Grantához, az autó rossz aerodinamikai tulajdonságai miatt a hosszú gyors szakaszokon hátrányban leszünk a Citroenekhez, Chevrolet-khez és Hondákhoz képest.""Csak az esőben bízhatunk, ami egyébként nem ritkaság az ardenneki erdőkben. A Granta eddig jól viselkedett ilyen körülmények között, úgyhogy ha esik, az pontokat jelenthet számunkra" - zárta Huff.
A spai WTCC hétvége pénteken 12:30-kor kezdődik egy félórás teszttel. A szombat délelőtti szabadedzéseket ismét élőben, magyar kommentárral követhetitek nyomon a hosszabbitas.hu-n.
Az idei Nürburgring 24 óráson egy magyar egység is rajhoz áll, Walter Csaba, Walterné Dancsó Adrienn, Kovács Tamás és Frederik Ledoux egy BMW M3-mal indul a kilencfős V6 kategóriában.
WTCR
PURE ETCR program – Vallelunga, 2021
18/06/2021 12:30
WTCR
Valójában hidrogénnel mennek Nagy Daniék versenyautói
17/06/2021 19:48