Chilton_chevrolet_valencia

Fotó: Eurosport

A ROAL Motorsport egyike azon szerencsés csapatoknak, akik még a szezonkezdet előtt kipróbálhatják az RML által épített TC1-es Chevrolet Cruze-t. Az olasz istálló múlt héten Valenciában találkozott először a dögösre sikerült technikával, és bár összességében akadtak gondok, nem távoztak elégedetlenül Spanyolországból.
A Chevyk csütörtökön kezdték volna meg az érdemi tesztmunkát, ám Hugo Valente néhány kör után elhagyta az idei szezonra megnövelt méretű hátsó szárnyat. Amikor megérkeztem Valenciába, érdekes kép fogadott: a ROAL szerelők éppen valamit reszelte a légterelőn, miközben Valente szárny és csomagtartó fedél nélkül körözött.
WTCR
Újabb két Hyundai csatlakozik a WTCR mezőnyéhez
4 ÓRA
A ROAL és a Campos végül késő délutánra elkészült egy áthidaló megoldással, úgyhogy Tom Chiltonék mehettek pár rendszerellenőrző kört. Pénteken aztán már intenzívebben gyűltek a kilométerek, az RML korábbi versenyzőjénél végül 32-nél állt meg a "számláló", ami kb. 120 kilométert tesz ki Valenciában.
"Voltak kisebb-nagyobb problémák, de az ilyen természetes, ha egy vadonatúj autóról van szó. Nagyszerű érzés volt vezetni a TC1-es Cruze-t, kicsit olyan, mintha egy GT autóban ültem volna. Különösen meglepett, hogy milyen jó visszajelzések jöttek a kormányon keresztül."
"Úgy érzem, sikerült találnunk egy nagyon jó alapbeállítást, hiszen az autó rögtön az első körben semlegesen viselkedett, és könnyű volt vezetni" - mondta Chilton az 'fiawtcc.com' oldalnak.

RML_campos_valencia

Fotó: Eurosport

A ROAL (és a Campos) nem egyedül dolgozott Valenciában, az RML mindkét csapathoz küldött szakembereket, és Chilton szerint eredményes volt az együttműködés. Az angol pilóta már alig várja a folytatást.
"Jövő héten Olaszországban (Adria) folytatjuk a munkát, és szeretnék még több kilométert gyűjteni az autóval" - zárta Chilton.
A ROAL Motorsport csapatvezetője, Roberto Ravaglia is elégedetten zárta a valenciai tesztet, bár jobban örült volna, ha több időt tölthetnek a pályán. A köridők viszont biztatóak voltak.
"Pozitív érzésekkel távoztam Spanyolországból, bár néhány kisebb műszaki hiba miatt kevesebbet tudtunk menni, mint szerettünk volna. Az autó egyensúlya rendben van, és aminek külön örülök: a motor kifejezetten jónak tűnik. Vasárnap és hétfőn Chilton ismét tesztelni fog Adriában, és Tom Coronel is bejáratja a saját autóját" - mondta Ravaglia.
Ahogy arról néhány napja beszámoltunk, a Chevrolet-k ígéretes köröket futottak Valenciában. Csütörtökök a problémák ellenére Valente hátránya csak hat tized volt Tiago Monteiro mögött, pénteken pedig Chilton mindössze két tizeddel maradt el a portugáltól. Mindezt úgy, hogy két autó néhány nappal korábban készült csak el. Tudnak valamit az RML-nél...
Fotó: WTCC Blog
[ad#1]
[ad#2]
WTCR
Bejelentették a negyedik audis versenyzőt a WTCR-ben
15/04/2021 18:21
WTCR
A tavalyi nehézségek ellenére nem akart új csapatokat a Hyundai Motorsport főnöke
13/04/2021 14:23