A Túraautó Világbajnokság idényzárója nem sok örömet okozott a korábbi gyári BMW csapatnak, Kei Cozzolino nem tudta felvenni a tempót Makaón, Tom Coronel pedig lemaradt a Q2-ről. A holland a futamokon nagyon igyekezett kiköszörülni a csorbát, az első versenyen hatodik lett, a másodikon viszont kiesett. Az olasz istálló emiatt lemaradt a csapatbajnoki címről, a második futamon ugyanis Gabriele Tarquini és Alekszej Dudukalo annyi pontot szerzett, amivel a Lukoil Racing az utolsó pillanatban az élre ugrott. Kisebb csalódás jelentett még számukra, hogy a tavalyi évvel ellentétben idén nem tudtak futamot nyerni, pedig összesen három BMW győzelem született.
Az istálló igazi idényzárója azonban szerencsére jól sikerült, Robert Ravaglia csapata ugyanis megnyerte a Vallelungai 6 órás versenyt a GT3-as kategóriában. A ROAL által felkészített BMW Z4-en (korábban ezzel a típussal ment Walter Csaba a GT3-as Eb-n) három fiatal olasz pilóta, Michela Cerruti (2011 - Superstars - 9.), Stefano Colombo (2012 - GT Italia - bajnok) és Edoardo Liberati (2008 - F-Azzurra - bajnok) osztozott.
Az egy hölgyből (Cerruti) és két srácból álló trió az abszolút értékelés ötödik helyén végzett, de az összes GT3-as autót megelőzték. A BMW Z4 mindenféle műszaki gond nélkül teljesítette a versenyt, ám defektek miatt két nem tervezett boxkiállást is be kellett iktatni a negyednapos versenytáv során.
Adria
Halasztják az olasz WTCR-futamot, a Hungaroring a következő állomás
17/07/2021 09:58
"Nagyon elégedett vagyok a versenyzőim és a csapatom teljesítményével. A Spai 24 óráson elért jó eredmény után ismét bizonyítottuk, hogy van keresnivalónk az endurance sportban is; ötödikek lettünk pár GT2-es és GTS-es autó mögött, amelyeket profi pilóták, például Giancarlo Fisichella, Toni Vilander, Gianmaria Bruni vagy Alessandro Balzan vezetett. Még egy ok az elégedettségre ebben az egyébként is sikeres 2012-es évben. Nagyon érdekesnek találtuk a versenyt, és azon leszünk, hogy 2013-ban is vissza tudjunk jönni" - értékelt Roberto Ravaglia, csapatfőnök.
Ami a WTCC-t illeti, hivatalosan még semmit nem jelentettek be a ROAL-nál, de információink szerint Tom Coronel azon dolgozik, hogy jövőre is maradhasson. Alberto Cerqui első szezonja biztatóra sikerült, és Makaó előtt úgy nyilatkozott, jövőre is ROAL pilóta akar lenni a Vb-n. Ha valamelyiküknek mégsem jönne össze, akkor már tudjuk, van honnan merítenie az olasz istállónak.
externalFONTOS! Kérlek, állítsd be a Facebook Oldalon az értesítések küldését. Részletek ITT.http://wtccblog.hu/?p=3138None
Fotó: ROAL Motorsport
WTCR
Ismét fejlesztik a Renault-t, és visszatérnének vele a WTCR-be
16/07/2021 10:52
Aragon
Huff: kifejezetten szeretek Yvan Mullerrel csatázni
15/07/2021 10:21