Pontokat szeretne szerezni az idei utolsó európai WTCC futamon a Ford Focusszal versenyző Team Aon. Azt már szinte mondani sem kell, hogy a brit csapat sosem járt Portimaoban, így ismét nulláról indítják a munkát szombat reggel, és két harminc perces szabadedzésük lesz arra, hogy megtalálják a jó beállításokat. Az első és legfontosabb cél a Q2-be jutás lesz James Nash és Tom Chilton számára, azután pedig szeretnének minél több pontot a zsákba pakolni.
A 4692 méter hosszú portimaoi Autodromo Interncional do Algarve a csapat szerint izgalmas futamok helyszíne lehet, az aszfalt ugyanis széles, így várhatóan az átlagnál több előzést láthatunk majd a hétvége során. A két pilóta szokás szerint a szimulátort nyüstöli már napok óta.
James Nash lehet a bizakodóbb kettőjük közül, a brit srác ugyanis egy rövidebb szünet után Ausztriában ismét mindkét versenyen pontot szerzett.
WTCR
Először nyert a Hyundai Elantra N, Nagy Dani pedig ötödik
TEGNAP 17:32
"Már alig várom, hogy pályára léphessek Portugáliában. Ismét sikerült előrelépnünk az autó fejlesztésével, ami az időmérőn és versenyeredményekben is megmutatkozott. Elértünk a bajnokság féltávjához, és azt gondolom, elégedettek lehetünk, hiszen sok pontot gyűjtöttünk olyan pályákon, ahol még sosem jártunk" - értéket Nash.
Tom Chilton számára viszont tovább tart a várakozás, az idősebbik fordos a szlovákiaringi második futam óta nem tudta beverekedni magát a top10-be, és azóta nem járt a Q2-ben sem.
"Ismét egy olyan pályára utazunk, ahol még sosem jártunk ezelőtt, úgyhogy ez a hétvége is komoly kihívás lesz az egész csapat számára. Ennek ellenére már nagyon várjuk, hogy elkezdődjön. Gyakoroltam a pályát szimulátoron, és az az érzésem, hogy jó kis helyszín, izgalmas lesz itt vezetni. Ráadásul ez az utolsó európai verseny, úgyhogy most ülünk majd utoljára a kocsiban Brazília előtt. A legfontosabb cél ezúttal is a Global Ford Focus fejlesztése lesz, de emellett szeretnénk még pár pontot hozzáadni az eddigiekhez" - tette hozzá Chilton.
Bár Chilton és Nash saját autóját valóban konténerbe teszik Portimao után, ez nem jelenti azt, hogy megáll az élet a Fordnál. Nemrégiben jelentették be, hogy hamarosan elkészül a harmadik S2000-es Focus, ami tesztautóként funkcionál majd, mialatt a másik kettő körbeutazza a világot.
Fotó: fiawtcc.com
WTCR
Nagy Dani a dobogón, Mikel Azcona nyerte az első szlovákiai futamot
08/05/2021 18:22
WTCR
Nagy Daninak a kvali után akár a dobogó is elérhető Szlovákiában
08/05/2021 10:23