Meglepő bejelentést tett ma a SEAT Leónnal versenyző Special Tuning Racing; távozik a csapattól a hongkongi Darryl O'Young, aki már az idényzáró három ázsiai futamon sem a brit istállóval vesz részt. A TouringCarTimes értesülései szerint anyagi okok állnak a szakítás mögött, sőt Neil Hudson arra utal, hogy O'Young eredetileg is csak idáig szerződött a csapattal. Az STR hivatalos közleményében viszont erről egy szó sem esik, inkább a várt eredmények elmaradását taglalják. Ráadásul O'Young számára most következnek a legfontosabb, ázsiai versenyek, furcsa lenne, ha pont mostanra fogyott volna el a büdzsé.
"Nagyon élveztük idén a közös munkát Darryllel, de elég sok hullámvölgyet kellett megélnünk. Magabiztosan állíthatom, hogy jó autót bocsátottunk Darryl rendelkezésére, és a csapaton kívül álló okokból nem sikerült elérni a várt eredményeket" - nyilatkozta Gary Robertshaw, technikai igazgató.
O'Young két évet töltött a silverstone-i Bamboo Engineeringnél, ahol a Chevrolet Lacettivel és a Cruze-zal is versenyzett. Idén igazolt az STR-hez, amely ebben a szezonban lépett fel a Túraautó Világbajnokságba két SEAT León 1.6 turbóval. A hongkongi azonban eddig mindössze 17 pontot szerzett a bajnokságban, legjobb helyezése  pedig egy hetedik pozíció volt. A Yokohama kupában 37 ponttal a nyolcadik helyen áll.
WTCR
Új helyszín került be a WTCR 2021-es naptárába
EGY NAP
A csapat jelenleg keresi O'Young utódját Tom Boardman mellé, a hongkongi pedig nagy valószínűséggel feltűnik még egy másik csapatnál az ázsiai fordulók során.
"Az STR-nél mindenki keményen dolgozik idén, és ezután még jobban fogunk összpontosítani. Készülünk arra, hogy egy másik pilótával dolgozzunk együtt, aki Boardman csapattársa lesz a hátralévő futamokra. Szeretnénk jó eredményekkel zárni az évet. Több pilóta is  megkeresett bennünket, hogy szívesen zárná nálunk a szezont, nekünk pedig az a célunk, hogy mindent kihozzunk a csapatból. A Egyesült Államokban mindkét versenyzőnk gyors volt, ezért Japában jó lenne két autóval bekerülni a top10-be az időmérőn, a cél pedig egy győzelem a privát értékelésben" - tette hozzá Robertshaw.
Bár a WTCC-s szezon nem a várakozásoknak megfelelően alakult, azért a sikere is megtalálta idén O'Young-ot, az Audival megnyerte például a Bathurst 12 órás versenyt.
Fotó: WTCC Media
WTCR
Először nyert a Hyundai Elantra N, Nagy Dani pedig ötödik
09/05/2021 17:32
WTCR
Nagy Dani a dobogón, Mikel Azcona nyerte az első szlovákiai futamot
08/05/2021 18:22