Az optimistábbak máris világbajnokként látják Michelisz Norbit a 2013-as évad végén. Ők azt mondják, a Chevrolet kivonulásával mi csak nyerhetünk. Megkérdeztük az érintettet is, aki viszont egyáltalán nem dobódott fel a hírtől.
„Nem örülök ennek a döntésnek, szerintem egyáltalán nincs jó üzenete a világbajnokság számára. Ez a csapat, a gyár mindig arról volt híres, hogy a legjobbakhoz tartozott. Lehet, hogy a nézők semmit sem vesznek majd észre a változásból, de a versenyzőket mindenképp rosszul érinti majd.”
De általában külön versenyt vívtak a mezőny elején. Nem lesz inkább nyíltabb a küzdelem?
WTCR
PURE ETCR program – Vallelunga, 2021
18/06/2021 12:30
„Az esetek kétharmadában valóban csak egymással versenyeztek. A fennmaradó részben viszont mások is beszálltak a harcba és igazi presztízsnek számított, ha valaki egy Chevy előtt végzett. Az semmiképp sem jó, ha nem a saját erőnkből lépünk előrébb, hanem annak köszönhetően, hogy a legjobb távozik.”
A Honda érkezése betöltheti az így keletkező űrt?
„Nem hiszem. Eleve ugye csak két autóval jönnek, és nem tudjuk, az erősorrendben hol foglalnak majd helyet. Vannak, akik szerint inkább a kisebb csapatok járhatnak majd jól, de szerintem a Chevrolet kivonulása senkinek sem használ.”
Sokan azt mondják, így akár már jövőre világbajnok lehetsz. Szerinted ez reális?
„Olvastam én is ezeket a véleményeket. Lehetetlen megmondani, mi lesz jövőre. Abban biztos vagyok, hogy a Chevrolet autói nem gyári támogatással jövőre is menni fognak, és a három pilóta – Huff, Menu, Muller – közül kettő biztosan maradni fog a sorozatban. Velük pedig azért továbbra is számolni kell.”
Fotó: fiawtcc.com Írta: Kőváry Anett 
WTCR
Valójában hidrogénnel mennek Nagy Daniék versenyautói
17/06/2021 19:48
WTCR
Lesz magyar versenyző is a PURE ETCR elektromos túraautó bajnokságban
16/06/2021 09:33