Jaime Puig, a SEAT Sport vezetője Makaón ismét megerősítette, hogy 2013-ban az idén látott rendszerben privát csapatok támogatásával kívánnak részt venni a WTCC-ben. A spanyol sportvezető a TouringCarTimes-nak azt is elárulta, hogy jövőre biztosan nem építik meg a León új utcai verziója, az Mk3 versenyváltozatát. Jelen állás szerint minimum három, de lehet hogy ennél is több SEAT-os csapatra számíthatunk.
A SEAT utoljára 2009-ben szerepelt gyári szinten a Túraautó Világbajnokságon, azóta a SUNRED Engineering, illetve mostanában a Special Tuning Racing és a Lukoil Racing támogatásával van jelen. Az Mk2-es típust 2005-ben építették, azóta két jelentősebb átalakításon esett át, egyszer 2007-ben, amikor megkapta a TDi motort, másodszor pedig idén, amikor belekerült az ORECA által fejlesztett 1.6 turbós blokk. 2012-re egyébként a kasztni és a fékrendszer is kapott egy kis vérfrissítést. A León TDi változatával Yvan Muller és a Gabriele Tarquini is világbajnok lett, 2008-ban valamint 2009-ben.
Az új motor szereplése jól indult, Monzában Tarquini megszerezte vele a pole-t, megtörve ezzel a Chevrolet 13 versenyes egyeduralmát, a szlovákiaringi első futamon pedig az első győzelem is megszületett, szintén az olasz veterán révén.
WTCR
Először nyert a Hyundai Elantra N, Nagy Dani pedig ötödik
14 ÓRA
"Meg kell vizsgálnunk, hogy mi tehetünk még ezzel az autóval, és ilyen módon akarjuk támogatni az ügyfeleinket. A motor kiváló, az egész szezont végigbírta. Az elején voltak aggodalmaink, de most már tudjuk, hogy megbízható" - mondta Puig a TouringCarTimesnak.
Az utóbbi időben egyre többet hallani arról, hogy az FIA előrehozza az új szabályok bevezetését, és már 2014-ben érvénybe lépnek az előírások. Éppen ezért a SEAT jövőre nem épít új kocsit, bár időközben piacra dobták a León új Mk3-as utcai változatát. Ehelyett maradnak a privát alakulatok, és néhány kisebb módosítás a öreg Mk2-höz. A jelenlegi csapatok közül a SUNRED és az STR jelezte, hogy jövőre is visszatérnének, a német Münnich Racing pedig a hírek szerint megvásárolta a Lukoil Racing két Leónját, amihez egy harmadikat is hozzácsapna a GT1-es világbajnok istálló.
Ami 2014-et illeti, a Citroen már bejelentette érkezési szándékát, Puig szerint azonban a spanyoloknál még nem döntöttek a kérdésről.
"A SEAT központ jelenlegi hivatalos álláspontja szerint nem tervezzük, hogy beszállunk. Mindig is azt mondtuk, hogy privát csapatokat akarunk támogatni. Ami 2014-et illeti, először is látnunk kéne a szabályokat. Rendelkezünk egy jó alappal, hiszen az új León már az utakon van, és kiváló autó. Majd meglátjuk" - zárta Puig.
FONTOS! Kérlek, állítsd be a Facebook Oldalon az értesítések küldését. Részletek ITT.
Fotó: WTCC Media
WTCR
Nagy Dani a dobogón, Mikel Azcona nyerte az első szlovákiai futamot
TEGNAP 18:22
WTCR
Nagy Daninak a kvali után akár a dobogó is elérhető Szlovákiában
TEGNAP 10:23