Muller_arc_marr

Fotó: Eurosport

Yvan Muller saját elmondása szerint is élete egyik legrosszabb WTCC-s hétvégéjén van túl. A négyszeres világbajnok csapattársa, José Maria Lopez mögött második lett az időmérőn a Q3-ban, ám végül a negyedik helyre sorolták vissza, mivel levágta az egyik sikánt.
Az első futamon hamar megelőzte Tom Chiltont, majd együtt vonatozott a másik két Citroenessel, és bejött harmadiknak.
WTCR
Nagy Dani: hiszem, hogy eredményes lehetek a Zengő Motorsporttal
2 ÓRA
"Az első futam jól alakult, egyetlen célom volt: megelőzni Chiltont a rajtnál, és után megőrizni a harmadik helyet. Ezen a pályán túl kockázatos lett volna támadni egymást a csapattársaimmal, főleg úgy, hogy négy nap múlva kezdődik a következő hétvége" - mondta Muller az 'yvanmuller.com'-nak.
A második futam rajtjánál ő volt legelőrébb a citroenesek közül, és a francia márka erőfölényét látva ez szinte garanciát jelenthetett volna a futamgyőzelemre. A startot követően azonban Tom Coronel keresztbe csúszó autója telibe verte Muller C-Elysée-jét, ami csúnyán összetört.

Muller_torott_marr

Fotó: Eurosport

"Megpróbáltam elkerülni Tom Coronel autóját, de lehetetlen volt, semmit sem tehettem. Ilyen a motorsport."
"Ezt a pályát valahogy sosem szerettem, és talán ez volt az eddigi legrosszabb hétvégém a WTCC-ben. Viszont elsősorban Citroen-pilóta vagyok, úgyhogy örülök, hogy csapat sikeres volt a bemutatkozó hétvégén" - zárta Muller.
A címvédő összesen 17 pontot gyűjtött a hétvége során, azaz egyből hátrányba került csapattársaival szemben, akik láthatóan komolyan felkészültek a 2014-es szezonra. Lopez 31, Loeb pedig 30 ponttal vezet Muller előtt.
Egyelőre bizonytalan, hogy rajthoz állhat-e hazai versenyén, hiszen pénteken már pályára kéne küldeni a C-Elysée-t, miközben tartalék alkatrésszel sem áll valami fényesen a csapat.
Fotó: WTCC Media
[ad#2]
WTCR
Nagy Dani visszatér a Zengő Motorsporthoz, de hol mehet idén?
04/05/2021 17:43
WTCR
Magyar versenyzőt jelentett be a Zengő Motorsport
30/04/2021 08:00