Muller_Mac_chevrolet_tores

Fotó: Eurosport

Érdekes problémára hívta fel nemrég a figyelmet Yvan Muller, a négyszeres világbajnok szerint jövőre kétszer is meg kell gondolni, belemennek-e a versenyzők egy test-test elleni csatába, hiszen várakozásai szerint az új autók sérülékenyebbek lesznek az korábbiaknál.
"A szélesebb nyomtávnak köszönhetően könnyebben sérülnek majd a futómű egyes elemei, ezért kénytelenek leszünk óvatosabban bevállalni egy-egy koccanást. A nagyobb első karosszériaelemek is könnyebben törnek majd, ami befolyással lesz az autó aerodinamikájára" - idézi Mullert az Motorsport-Total.
WTCR
Nagy Dani: hiszem, hogy eredményes lehetek a Zengő Motorsporttal
2 ÓRA
A nagyobb és agresszívabb karosszériaelemek miatt az aerodinamika kétségtelenül fontosabb szerepet kap majd a jövő évtől. A DTM szintjét biztosan nem éri majd el a WTCC (szerintem nem is baj), ám az eddig használt autókhoz képest jelentős lesz a változás.
Bizonyára sokan emlékeztek még Michelisz Norbi argentínai problémájára. Egy koccanás következtében megsérült az autó eleje, ami miatt a zengős pilóta tizedeket veszített. Az ehhez hasonló problémák megszaporodhatnak 2014-ben.

Michelisz_Arg_honda_spliter

Fotó: Eurosport

A hírek szerint egyébként a Citroënnél komolyan foglalkoztak ezzel a kérdéssel, és több töréstesztet is végrehajtottak, hogy vizsgálják a futómű és a karosszéria sérülékenységét.
"Összességében mégis azt gondolom, szoros és izgalmas versenyeket láthatnak majd jövőre, az új autót pedig sokkal élvezetesebb vezetni" - nyugtatott meg mindenkit Muller.
Fotó: WTCC Media
WTCR
Nagy Dani visszatér a Zengő Motorsporthoz, de hol mehet idén?
04/05/2021 17:43
WTCR
Magyar versenyzőt jelentett be a Zengő Motorsport
30/04/2021 08:00