Muller_Michelisz_hun

Fotó: Eurosport

Yvan Muller sikeres hétvégét zárt a Hungaroringen, a háromszoros világbajnok domináns teljesítménnyel nyerte az időmérőt, és az első futamon is érinthetetlen volt. Jelentős mértékben ugyan nem tudott elhúzni Michelisz Norbitól, de a magyar pilótának sem sikerült támadási pozícióba jutni. Ennek ellenére Michelisz végig nyomás alatt tartotta világhírű francia kollégáját.
"Norbert az egész verseny alatt nagy nyomást gyakorolt rám. Tudtam, hogy a futam második felében gyorsabb lesz nálam, ezért igyekeztem meghúzni az elejét, utána pedig próbáltam vigyázni a gumikra. Nagy meccs volt közöttük, még ha ténylegesen nem is csatáztunk, de a köridőkben jó kis harcot vívtunk. Kénytelen voltam határon autózni" - mondta Muller a WorldTouringCars-nak.
WTCR
Tényleg világsztárt igazolt a Zengő Motorsport
16 ÓRA
A második futamon a francia is belekeveredett a második kanyarban történt balesetbe, de szerencséjére a Chevrolet nem sérült meg komolyabban a Tarquinivel történt koccanás során. Muller nagyon sajnálta az esetet, de szerinte a TV-s közvetítésből is egyértelműen látszik, hogy egyszerűen nem volt hova mennie.
"A kettes kanyarban Tarquini fordult belül, én pedig kívül, de aztán áthúzódtam belülre, amit ő megpróbált megakadályozni. Nagyon leszorított, már a füvön voltak a kerekeim, és egyszerűen nem volt hova mennem. A verseny után küldtem neki egy üzenetet, és remélem hamarosan jobban lesz."
A háromszoros világbajnok nagy csatában végül az ötödik helyen végzett, és mivel legnagyobb riválisa nullázott, 46 pontra növelte előnyét az összetettben.
Két hét múlva a Salzburgringen folytatódik a világbajnokság, ahol tavaly defekthullám söpört végig az akkor még gyári Chevrolet armadán, mivel túlságosan agresszív beállításokkal támadták a gumigyilkos kanyarokat. Muller szerint tanultak az esetből.
"Tavaly egy kicsit túl agresszív beállításokkal mentünk Ausztriában, idén viszont konzervatívabb setuppal készülünk" - zárt a listavezető.
Fotó: WTCC Media
WTCR
Új helyszín került be a WTCR 2021-es naptárába
11/05/2021 08:52
WTCR
Először nyert a Hyundai Elantra N, Nagy Dani pedig ötödik
09/05/2021 17:32