Egy japán csapat és a egy portugál pilóta. Aki hisz a sztereotípiákban, ennek hallatán biztos a fejéhez kap, és minimum arra gondol, hogyan fognak ezek együtt dolgozni. A japán precizitás a latinos vérmérséklettel... A Honda és Tiago Monteiro esetében viszont kár ettől tartani, a csapat és a pilóta is a profizmus magasiskolájához szokott az elmúlt évek során. A SEAT-tól távozóversenyzőnek egyáltalán nem okoz gondot a szigetországi mentalitás.
"(A Hondánál) mindenki nagyon profi. Persze egészen más mentalitással dolgoznak, de én mindig is nagy rajongója voltam Japánnak. Szeretem az kultúrájukat, a nyelvüket, a konyhájukat; az egyik kedvenc országom. Úgyhogy eddig még nem láttam olyat, ami megdöbbentett volna, inkább nagyon tetszik az egész. Egyébként pedig az ember mindig próbál alkalmazkodni. A csapat profi, teszik a dolgukat. Lehet, hogy egy picit másképp, de én már a Forma-1-ben is dolgoztam együtt japánokkal. Elég sokféle istállót megjártam már, és az ember egyszerűen alkalmazkodik, én pedig ebben különösen jó vagyok" - mondta Monteiro a Túraautó Hírblognak.
A Hondához közel álló forrásból tudjuk, hogy a Suzukai verseny közeledtével egyre egységesebb a japán csapat, kifejezetten jó a hangulat a teszteken, és nem csak akkor, amikor a média jelen van. Monteiro Civicje egyébként már úton van Japánba, ahol a portugál egy utolsó tesztet teljesít majd a suzukai grand début előtt.
Adria
Halasztják az olasz WTCR-futamot, a Hungaroring a következő állomás
17/07/2021 09:58
Fotó: Honda Media
WTCR
Ismét fejlesztik a Renault-t, és visszatérnének vele a WTCR-be
16/07/2021 10:52
Aragon
Huff: kifejezetten szeretek Yvan Mullerrel csatázni
15/07/2021 10:21