Makaón idén is visszatér a múlt a WTCC mezőnyében, ismét lesznek ugyanis a régi szabályrendszer szerint épített szívó 2.0 literes autók az idényzárón. Tavaly még akár egész szezont is lehetett menni a kifutó S2000-es kocsikkal, idén azonban már csak egy-egy futamra fogadják el a nevezést. 2012-ben eddig senki sem él ezzel a lehetőséggel, ami nem véletlen, a 2.0 literes kocsik labdába sem rúghatnak az új 1.6 turbósokkal szemben. Makaó azonban más, ez egy legendás utcai pálya, ahol nem rendeznek minden hétvégén versenyt, viszont a helyiek közül szinte mindenkinek az az álma, hogy egyszer kipróbálhassa a Guiát. Őket az sem érdekli, kört kapnak, csak ott lehessenek.
És lesznek idén is bőven. Leadta nevezését például a zhuhai pályán székelő China Dragon Racing, amely három Chevrolet Lacettit hoz majd Makaróa. A csapat a Hongkongi Túraautó Bajnokságban szerepel, de már tavaly is eljutottak a Makaó GP-re, igaz csak az egyik betétfutamon, a CTM Macau Cup-on vettek részt. Ott viszont nagyon jól mentek, Samson Fung győzött a csapattárs Paul Poon előtt. A három autót három makaói, Felipe de Souza, Ng Kin Veng és Celio Alves Dias vezeti majd. Souza tavaly is indult egy Lacettivel a Corsa Motorsport színeiben, az első futamon 15. lett, a másodikon kiesett. Veng és Dias ellenben még sosem versenyzett komoly nemzetközi bajnokságban.
A három szívó motoros Lacetti mellett három 2.0 literes BMW is rajthoz áll Makaón. Visszatér Mak Ka Lok, aki tavaly az RPM Motorsport fekete BMW-jével mindkét versenyen kiesett. Ennek ellenére megihlette a magyar közönséget, hamar megkapta a Mekk Elek becenevet. Szintén saját csapatával, és egy BMW 320si-vel  érkezik Henry Ho, aki sokszoros makaói túraautó bajnok, és aki 2009 valamint 2010 között hét WTCC-s futamon állt rajthoz. Franz Engslter is csatasorba küldi az egyik szívó 2000-es BMW-jét, akárcsak az elmúlt három szezonban, most is Joseph Merszei lesz Engstler papa és Charles Ng ideiglenes csapattársa.
WTCR
Az estorili WTCR-hétvége minden perce magyarul az Eurosporton
2 ÓRÁJA
Nem Tiago Monteiroé lesz az egyetlen Honda Makaón, Eurico De Jesus állít csatasorban egy Honda Accord Euro R-t, amelyet a gyári Civichez hasonlóan a JAS Motorsport fejlesztett annak idején. A makaói bajnokság 2008-as ezüstérmese először szerepelhet WTCC fordulón.
Fotó: WTCC Media, China Dragon Racing
WTCR
Tassi Attila magabiztos Estoril előtt, de fejlődne is
22/06/2021 11:23
WTCR
PURE ETCR program – Vallelunga, 2021
18/06/2021 12:30