Bár a koronavírus járvány megtépázta a tavalyi bemutató szezont, és továbbra is megnehezíti a nemzetközi sportesemények megrendezését, az Eurosport Events idén belevág az első többmárkás elektromos túraautó bajnokság megszervezésébe, azaz 2021-ben indul a PURE ETCR. 


A hétfői bejelentés alapján a sorozat első teljes szezonja öt fordulóból áll majd, a helyszínek között pedig lesz normál épített pálya, és utcai helyszín is.
Az PURE ETCR szezon június közepén rajtol Vallelungában, majd júliusban két fordulót rendeznek: egyet Zolderben, egyet pedig a Motorland Aragonon, ahol a Túraautó Világkupával közös hétvégét tartanak. 
Adria
Halasztják az olasz WTCR-futamot, a Hungaroring a következő állomás
17/07/2021 09:58
Augusztus elején Koppenhága városát rázzák majd fel (csak képletesen) az elektromos túraautók, hiszen a PURE ETCR negyedik fordulója a Copenhagen Historic Grand Prix része lesz. 
A bajnokság végül Európán kívülre is ellátogat, az idényzárót októberben, Dél-Koreában rendezik, ahol a sorozat ismét a WTCR mellett vendégeskedik. 
Az Inje Speediumba hajóval szállítják a mezőnyt és a felszerelést, ami egyrészt olcsóbb, másrész környezettudatosabb. A PURE ETCR amúgy is igyekszik odafigyelni az alacsony széndioxid kibocsátásra: az autókat hidrogén-generátorokkal töltik majd, a Goodyear pedig olyan versenygumit fejlesztett, amivel szárazon és esőben is használhatnak a csapatok, azaz számottevően kevesebbet kell legyártani. 
A bajnokság első szezonját az Eurosport élőben közvetíti, így a sorozat Magyarországon is nyomon követhető lesz. 
A PURE ETCR 2021-es versenynaptára:
Június 18-20 - Vallelunga (Olaszország)
Július 2-4 - Zolder (Belgium)
Július 9-11 - Motorland Aragon (Spanyolország)
Augusztus 6-8 - Koppenhága (Dánia)
Október 15-17 - Inje Speedium (Dél-Korea)

Pure-etcr-naptar.jpg

Fotó: Eurosport

WTCR
Ismét fejlesztik a Renault-t, és visszatérnének vele a WTCR-be
16/07/2021 10:52
Aragon
Huff: kifejezetten szeretek Yvan Mullerrel csatázni
15/07/2021 10:21