A WTCR szervezésében részt vevők többsége régi bútordarab, akik már a WTCC-s időszakban is itt dolgoztak. A hosszú évek alatt erős barátságok szövődtek rendezők, versenyzők és más csapattagok között.

Ez a családias hangulat talán tragédiák idején mutatkozik meg a legerősebben. Amiből sajnos idén már kettő is kijutott a WTCR-nek.
Nincs fél éve, hogy az F1-ben is dolgozó operatőr, Thomas Bonnecarrere elhunyt, nemrég pedig újabb rossz hírt kapott a Túraautó Világkupa közössége, elveszítette a rák ellen folytatott küzdelmet Marcela Bertolissi, aki a helyszíni szervezésben vett részt (hivatalosan Event Assistant-ként).
WTCR
Guerrieri szerint a Lynk & Co jobban kezelte a súlykompenzációt
15/11/2021 18:59
A versenyzők közül elősként Esteban Guerrieri reagált a szomorú hírre, és csodásan megható szavakkal búcsúzott Marcela Bertolissitől.
„Ma a fizikai teste elbúcsúzott ettől a világtól, miután alulmaradt a rákkal folytatott küzdelemben. Igazi, szép barátság kötött bennünket össze, és azon szerencsések közé tartozom, akik ismerhették szeretetteljes, szenvedélyes és nagylelkű személyiségét. Tiszta lélek lakott benne, és olyan ember volt, akivel élmény időt együtt tölteni.” – írta Guerrieri a Facebookon.
„Ez a pillanat most arra kényszerít, hogy mélyebben elgondolkodjam az élet lényegén, és egy mondat jut eszembe: ’a halottaink valójában nem halnak meg, amíg nem felejtjük el őket.”’
„A lelke most angyallá változott, és egy új helyen ajándékoz meg másokat azzal a csodásan szép energiával, ami benne lakik. Semmi kétség nincs bennem, hogy ez egy varázslatos hely, egy olyan, amit igazán megérdemelsz, kedves Marce.”

Marcela Bertolissi, a WTCR nemrég elhunyt alkalmazottja

Fotó: FIA WTCR

Az argentin pilóta mellett a Honda Civic Type-R TCR versenyautók építő JAS Motorsport is elköszönt Marcela Bertolissitől.
„Marcela mindig ott volt, az ő kezében futottak össze a szálak. Az elmúlt nyolc évben ő kísérte a versenyzőinket a dobogóra, ő felügyelte az autogram osztást és a hivatalos fotózásokat is. Mindig barátságos volt, és mindig mosolygott. Részvétünket szeretnénk kifejezni Marcela családjának és barátainak” – olvasható a csapat közleményében.
A bajnoksághoz, a csapatokhoz és a versenyzőkhöz csatlakozva az Eurosport Hungary is szeretné kifejezni együttérzését a hozzátartozók és barátok felé.
Adria
Michelisz a 4. helyen zárta az első adriai futamot, Urrutia és Guerrieri meccselt a győzelemért
07/11/2021 11:14
Pau
Michelisz Norbi 26 pontot gyűjtött a hétvégén - megmutatjuk, milyen volt a két Pau-Arnos-i futam
17/10/2021 13:53