Hun_general

Fotó: Eurosport

Amikor már azt hittük, végleges a Túraautó Világbajnokság 2013-as naptára, a szervezők jól megleptek bennünket. A Motorsport Világtanács pénteki ülése után ugyanis az FIA egy ötödik verziós listát tett közzé, amelyben az eddigi 12 helyett ismét 13 állomás szerepel, ám ebből kettőnél az időpont, a helyszín, de még a rendező ország sem ismert. Két héttel a bajnokság rajtja előtt azért ez érdekes fejleménynek számít.
A szezon európai fele érintetlen maradt, március 24-én Monzában rajtol az évad, és május ötödikén rendezik a hungaroringi fordulót. Az eddig stabilnak gondolt Curitiba viszont eltűnt a naptárból, és még egy később megnevezendő pálya került be a portói és a sonomai forduló közé. A brazil helyszín egyébként a tavalyi nagyon előzetes listákon nem szerepelt, csak a december végén kiadott változatba került bele. Most úgy tűnik továbbra is bizonytalan a dél-amerikai forduló sorsa.
WTCR
Tassi Attila magabiztos Estoril előtt, de fejlődne is
18 ÓRÁJA
A 2013-as előzetes naptár v5.0
Március 24. – Monza, Olaszország
Április 7. – Marrakesh, Marokkó
Április 29. – Szlovákiaring, Szlovákia
Május 5. – Hungaroring, Magyarország
Május 19. – Salzburgring, Ausztria
Június 9. – Moscow Raceway, Oroszország
Június 30. – Portó, Portugália
Később megnevezendő helyszín és időpont
Később megnevezendő helyszín és időpont
Szeptember 8. – Sonoma, USA
Szeptember 22. – Suzuka, Japán
November 3. – Sanghaj, Kína
November 17. – Makaó, Kína
Fotó: WTCC Media
WTCR
PURE ETCR program – Vallelunga, 2021
18/06/2021 12:30
WTCR
Valójában hidrogénnel mennek Nagy Daniék versenyautói
17/06/2021 19:48