Mariani_paulricard_itw

Fotó: Eurosport

A hétfőtől szerdáig tartó franciaországi kollektív teszt nem csak a csapatoknak, de a WTCC-t követő sajtónak is fontos pillanat volt. Több újságíró is a helyszínre utazott, számukra külön sajtóbeszélgetést is tartottak, így mindenkinek volt lehetősége felvenni az események fonalát.
A WTCC Blog sajnos anyagi okokból nem lehet ott ilyen eseményeken, így nem tehetünk mást, abból élünk, amit mások összegyűjtenek. Az 'Omnicorse' például egy szép kövér interjút csalt ki Alessandro Marianiból, a JAS Motorsport első emberéből, amiben több érdekes információ is elhangzott.
WTCR
Bejelentették a negyedik audis versenyzőt a WTCR-ben
8 ÓRA
Kezdésként például az, hogy Michelisz Norbi mellett a Honda másik privát versenyzője, Mehdi Bennani is ott volt a Paul Ricardon, ám természetesen ő sem ült autóba. Gabriele Tarquini viszont annál többet, hiszen ismét az olasz végezte a munka jelentős részét.
"Monteiro csak az első nap során vezetett, mivel sajnos szorított bennünket az idő, hiszen nem ismertük a pályát, volt egy-két kisebb gond is. Utána azonban Tarquini remekül ment az autóval, és szép eredmények születtek" - mondta Mariani az 'Omnicorse'-nek.
"Az időeredmények ugyan nem hivatalosak, de saját számításaink szerint nagyjából 2-3 tized a lemaradásunk úgy, hogy ők (Citroën) hat hónappal korábban kezdtek tesztelni az autójukkal."
Versenyszimulációkra ez alkalommal nem került sor a Hondánál, mivel közeledik a fontos alkatrészek befagyasztásának időpontja, így elsősorban a megbízhatóságra helyeztek nagy hangsúlyt.
"Barcelonában a gumikopást elemeztük, legközelebb, Valenciában pedig már két autóval fogunk dolgozni, és ott újra előkerülhetnek a versenyszimulációk."
Szerencsére a Hondát is elkerülték a komolyabb problémák a Paul Ricardon, leszámítva egy kisebb balesetet, amikor Tarquini a 8-as kanyarban megtörte a Civic-et. A JAS-os srácok azonban hamar helyrerakták a gépet.
Fotó: Omnicorse
WTCR
A tavalyi nehézségek ellenére nem akart új csapatokat a Hyundai Motorsport főnöke
13/04/2021 14:23
WTCR
Tarquini szerint régen nem voltak olyan felkészültek, mint most
12/04/2021 16:05