Lada_Teszt_2

Fotó: Eurosport

Délelőtt már beszámoltunk róla, hogy ma "közös" tesztnapot tartott Magny-Cours-ban a Lada és a Citroen. Az idézőjelre azért van szükség, mert valójában egyetlen percet sem töltött a két autó együtt a pályán, a gyártók ugyanis ebben állapodtak meg egymással.
A Lada már napok óta tesztel a franciaországi helyszínen, ám rengeteg dolguk van az autóval, így napközben szerelnek, és csak késő délután mennek pályára 2-3 órára, hogy kipróbálja a változtatásokat. A mai nap úgy nézett ki, hogy este hatig a Citroën tesztelt, és ez idő alatt az oroszok nem dolgozhattak a pályán, utána pedig a Lada következett.
WTCR
Először nyert a Hyundai Elantra N, Nagy Dani pedig ötödik
TEGNAP 17:32
A köridők megosztásáról szó sem lehetett, ám a jó öreg stopper mindig kéznél van. Információink szerint James Thompson méregette a C-Elysée időit, ám a látottakban nem sok köszönet volt. Ígéretet tettünk informátorunknak, hogy nem közöljük a köridőket, de ahogy arra számítani lehetett, volt lemaradása a Grantának, amely kormánymű gondokkal küzd.
A Lada egyébként szombatig marad Magny-Cours-ban, és folyamatosan dolgoznak majd az új autókon. A rendszer változatlan lesz, délután teszt, napközben meló a műhelyben.
"Szombat után rendkívül szoros lesz az időbeosztásunk, hiszen rövid időn belül Algecirasba kell érnünk, ahol kompra tesszük a felszerelést. A konténerek kedden érkeznek majd meg Tangerbe" - vázolta a helyzetet Max Maximenko, a Lada csapatmenedzsere a WTCC Blognak.
Ennyi felvezetés után pedig beszéljünk arról, amit a címben írtam. Merthogy rákérdeztem Max-nál, hogy állnak az autó homologizációjával. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Ladánál problémás területeket fedett fel az FIA átvizsgálás, ám mint megtudtuk, ezzel nincsenek egyedül az oroszok.

Citroen_szebol_valencia

Fotó: Eurosport

"Nem tudom, miért csak rólunk beszél mindenki. Mostanáig egyetlen gyártó sem végzett a teljes homologizációval. Valóban kaptunk mi is észrevételeket az FIA-tól, ám ezek 90%-a arra vonatkozott, hogy küldjünk be másik, jobb minőségű vagy más szögből készült felvételeket."
"A problémák jelentős része a karosszériaelemeknél került elő, de mint mondtam, ezzel nem vagyunk egyedül. Az új szabályokat mindenki egy kicsit másképp értelmezi, és van egy-két szürke zóna, amit még tisztázni kell. Nem értem, miért van ekkora felhajtás körülöttünk, a homologizáció során ezek teljesen természetes dolgok" - mondta Maximenko.
Ez így igaz, a probléma inkább azzal van, hogy az új szabályok előrehozása miatt nagyon kevés idő maradt a homologizációs folyamatra. És ez nem csak a Ladát érinti, a tavaly nyár óta tesztelő Citroënnél is vannak hasonló dolgok.
"A Citroen például egy kérvényt adott be az FIA-nak, hogy Marokkóban és Franciaországban egy a szabályoknak nem 100%-ig megfelelő első karosszériaelemmel mehessenek. Azzal indokolták, hogy már nem maradt idejük legyártani a megfelelő cserealkatrészt. Természetesen kaptak rá engedélyt."
"Mi viszont azon dolgozunk, hogy ilyenre ne legyen szükség, és a Granta 100%-ig megfeleljen az FIA előírásainak" - zárta Maximenko.
A Citroën mellett a Chevrolet is adott be kérvényeket, náluk is az első karosszériaelem illetve az ajtók nem felelnek meg teljesen az előírásoknak, ám az RML-nek már nincs ideje ezt pótolni a szezonkezdetig. Az FIA nekik is külön engedélyt adott. Mindhárom esetben a Hungaroringig szól a felmentés, ott már a szabályokkal 100% egyező elemeket kell használni.
A Nemzetközi Szövetség mindkét esetben méltányolta, hogy az eltérés nem jelent érdemi előnyt a két gyártó számára. Az FIA honlapján egyelőre nem szerepel olyan kérvény, amelyet a Honda adott volna be.
Fotó: Lada Sport Lukoil, Citroën Racing
[ad#2]
WTCR
Nagy Dani a dobogón, Mikel Azcona nyerte az első szlovákiai futamot
08/05/2021 18:22
WTCR
Nagy Daninak a kvali után akár a dobogó is elérhető Szlovákiában
08/05/2021 10:23