Volvo_c30_2011

Fotó: Eurosport

Az idei WTCC szezon utolsó előtti hétvégéjén, Sanghajban visszatér a mezőnybe a 2011-ben sikeres évet futó Volvo C30, amelyet a friss skandináv túraautó bajnok Thed Björk vezet majd. A közönség kedvenc autó azonban nem rendelkezik nemzetközi FIA homologizációval, ami a szabályok értelmében súlyos következményeket von magával.
A C30 a 2011-es kísérleti évben a Svéd Szövetség papírjaival versenyzett a WTCC-ben, és mivel a programot a szezon végén lefújták, nem készült el az autó nemzetközi homologizációja. A világbajnokság előírásai szerint viszont az egy-egy versenyre nevező nemzeti homologizációval rendelkező autókra súlyos korlátozások vonatkoznak.
WTCR
HIVATALOS! Négy autóval tér vissza idén a Zengő Motorsport a WTCR-be
13 ÓRA
"A Túraautó Bizottság döntése alapján a Super 2000-es autók mellett olyan gépek is rajthoz állhatnak egy-egy versenyen, amelyek egy nemzeti bajnokság technikai szabályai szerint épültek (vagy nem felelnek meg 100%-ig a J függelék előírásainak)."
"Ezek az autók nem szerezhetnek pontot az FIA Túraautó Világbajnokság bajnoki címéért folyó küzdelemben, és minden egyes versenyhétvégén +20 kilós ballasztot kapnak a Túraautó Bizottság által előírt pluszsúlyok mellé" - írja a WTCC Sportszabályzat a 10(b) pontban.
És ez még nem minden. A 118-as pontban foglaltak miatt Björk a Q2-ben sem indulhat, már amennyiben bekerül a legjobb 12-be.
"Csak olyan autók vehetnek részt a Q2-ben, amelyek pontszerzésre jogosultak a bajnokságban. A 10(b) pont alapján elfogadott autók nem kerülhetnek be a Q2-be, rájuk 129(b) pont rendelkezései vonatkoznak."
Íme a 129(b) pont:
"Az az autó, amely nem rendelkezik mért körrel a Q2-ben, a 12. helyet foglalja el a rajtrácson. Egynél több ilyen autó esetében a Q1-ben elért egymáshoz viszonyított helyezésük dönti el a köztük lévő sorrendet."
Tehát ha Björk bejut a Volvóval a Q2-be, de ott mindenki fut mért kört, akkor legjobb esettben is csak a 12. helyről indulhat. Ha netán valaki másnak sem sikerül értékelhető eredmény elérnie, akkor elméletben előrébb is kerülhet.
Fotó: WTCC Media
WTCR
Újabb két Hyundai csatlakozik a WTCR mezőnyéhez
18 ÓRA
WTCR
Bejelentették a negyedik audis versenyzőt a WTCR-ben
15/04/2021 18:21