A mezőny tehát két teljesen új pályát ismerhet meg idén ősszel, ezeken a helyszíneken ugyanis sem a WTCC, sem a WTCR nem járt még korábban.
Bahreinben november 10-12 között versenyeznek majd Michelisz Norbiék, méghozzá egy nagyszabású motorsportos esemény keretében; a WTCR az Endurance Világbajnokság vendége lesz.
Emiatt speciálisan alakul a forduló programja, az első futamot pénteken, a másodikat pedig szombat reggel rendezik majd, a Bahrein 8h startja előtt. A WTCR a teljes, 5412 méteres vonalvezetést fogja használni.
WTCR
Michelisz Norbi kipróbálná magát egy formaautóban is
TEGNAP - 09:17
Szaúdi Arábiába két héttel később látogat el a mezőny, november 25-27 között rendezik a jeddah-i hétvégét. Ez lesz az első alkalom, hogy nemzetközi túraautó-fordulót tartanak az országban, és ehhez egy speciális, nemrég homologizáltatott 3450 méter hosszú vonalvezetést dobnak be.
A promóter szerint ez a kialakítás kifejezetten passzol majd a túraautózás stílusához, ráadásul itt éjszakai futamokat rendeznek.
A bejelentett két helyszín a törölt ázsiai fordulókat helyettesíti. Eredetileg még három távol-keleti versenyt rendeztek volna, ám a csapatokkal történő egyeztetés után a bajnokság úgy döntött, kizárólag pénzügyi okokból, csak két beugró forduló lesz, így az eredetileg tervezett 10 helyett 9 fordulósra módosul az idei évad.
„Köszönetet szeretnénk mondani az FIA-nak, a Szaúdi Arábiai Autós és Motoros Szövetségnek, illetve a Saudi Motorsport Company-nak, a bahreini forduló kapcsán pedig a helyi szövetségnek, a Bahrein Internation Circuit-nek, illetve partnerünknek az ACO-nak (az LMEM-en keresztül). Velük már egy ideje együtt dolgozunk a motoros Le Mans 24h miatt, és örülünk, hogy ez a szövetség most egy másik szakágra is kiterjed” – mondta Jean-Baptiste Ley, a WTCR igazgatója.
„Szintén köszönet illeti a DHL-t, a hivatalos logisztikai partnerünket, és a WTCR többi fontos szerepvállalóját, különösen a csapatokat, a versenyzőket, a beszállítókat és a gyártók ügyfélversenyzésért felelős részlegeit. Köszönjük a töretlen támogatásukat és türelmüket. Már nagyon várjuk a 2022-es szezon hajráját, ami izgalmasnak ígérkezik, és reméljük, a rajongóink is élvezni fogják.”

Nem akarsz lemaradni a legfontosabb WTCR-hírekről? A lenti videóban megmutatjuk, hogy kérhetsz értesítést a mobilodra az Eurosport Applikációval

Így kaphatsz értesítést a mobilodra az Eurosport fontos híreiről

WTCR
Tassi Attila szíve szerint egy Honda NSX-be ülne át
22/09/2022 - 08:27
WTCR
Tim Gábor jövőre már teljes szezont menne a közösségi finanszírozás után
20/09/2022 - 12:05