Igyekszik maximálisan kihasználni a Spa és Termas közti szűk két hónapos szünetet a Honda, és ígéretükhöz híven intenzív tesztprogramba kezdenek, amely során megpróbálják jobban megközelíteni a Citroent és egyértelműen maguk mögé utasítani a Chevrolet-t.
Bár a Honda tesztautójának szánt kasztni Marrakeshben csúnyán összetört Gabriele Tarquini alatt (Gianni Morbidellivel ütközött), a JAS az elmúlt hónapok során összerakott egy új TC1-es Civicet. Erre azért volt szükség, mert Spa-ban a versenyautókat konténerbe tették, és hamarosan útnak indítják Argentína felé, a Hondának viszont mindenképpen kell egy autó, amivel Európában dolgozhat.
"Négy napon keresztül fogunk tesztelni július végén, egészen pontosan 22-25 között Valenciában. Új futómű alkatrészeket és egy átdolgozott kormányműt próbálunk ki, illetve dolgozunk majd a mechanikai és az aerodinamikai beállításokon, valamint a motorhangoláson. Intenzív négy nap lesz" - vázolta a feladatokat Alessandro Mariani, a JAS Motorsport vezetője a WTCC Blognak.
WTCR
Tassi Attila magabiztos Estoril előtt, de fejlődne is
EGY NAPJA
A Honda gyári programját irányító csapat első embere azt is elárulta, a Honda nem hoz hardver fejlesztéseket a motorhoz, azaz továbbra is vezérlés finomhangolásával próbálják majd hatékonyabbá tenni az autó működését. Ez azért aggasztó hír, mert a Civic idén is lemaradásban van a motorerő terén, ezen pedig csak átfogóbb hardver fejlesztésekkel lehet segíteni.
Ám ahogy azt Daisuke Horiuchi a WTCC Blognak korábban kifejtette, a motor egy rendkívül összetett egység, így a hardver fejlesztése időigényesebb feladat, mint a kasztni vagy az aero esetében. A Honda motortervezője akkor azt mondta, csak akkor változtatnak az 1.6 turbós blokkon, ha jelentős teljesítménynövekedést tudnak elérni.
"Azért Valenciában kerül sor a tesztre, mert az év elején itt szembesültünk sokkoló módon azzal, hogy az autónk messze nem olyan gyors, mint szeretnénk. Visszamegyünk, hogy lássuk, be tudjuk-e állítani megfelelően az autót arra a pályára" - mondta Mariani az Autosportnak.
Emellett az is fontos szempont, hogy Valenciából már rengeteg adattal rendelkeznek, ami fontos összehasonlítási alapként szolgálhat a teszt során.
Az elképesztően zsúfolt WTCC naptár miatt eddig lehetetlen volt érdemi fejlesztőmunkát végezni; a csapatok energiáit az kötötte le, hogy felkészüljenek az egymást érő futamokra. Mariani a WTCC Blog kérdésére megerősítette a július 1-ei első homologizációs időpontra nem készülnek el új fejlesztések, úgyhogy csak később várható a jokerek (fejlesztési lehetőségek) felhasználása.
WTCR
PURE ETCR program – Vallelunga, 2021
18/06/2021 12:30
WTCR
Valójában hidrogénnel mennek Nagy Daniék versenyautói
17/06/2021 19:48