A hungaroringi hétvégére tovább csökkent a különbség a Citroen és a többi márka, köztük a Honda között. A magyarországi fordulón Tiago Monteiro már csak tizedeket kapott a pole-t megszerző Yvan Mullertől, a második futamon pedig megtört a francia márka egyeduralma.
Több tényező együttes hatása vezetett ehhez a "fordulathoz". Az egyik, hogy a Hungaroringen rendkívül nehéz előzni, a másik pedig a pluszsúlyok bevezetés, aminek köszönhetően a C-Elysée-k 60 kilóval nyomtak többet a rivális márkáknál a mérlegen.
Ezen kívül a Hondai fejlesztéseinek jelentőségét sem szabad elvitatni, ez is hozzájárult az olló összezárulásához; a japán márkánál a szabályok adta keretek között mindent megtettek azért Marrakesh óta, hogy versenyképessé tegyék a Civic-et. A motorfejlesztés részleteiről kérdeztem Daisuke Horiuchit, a Honda motor-guruját a hétvége után.
WTCR
Először nyert a Hyundai Elantra N, Nagy Dani pedig ötödik
15 ÓRA
"A motor alkotóeleminek jelentős részét homologizáltatni kellett, így rövidtávon érdemben csak a szoftver fejlesztésével tudunk előrelépni. Már eddig is sokat finomítottunk a motorvezérlésen, hogy kezelhetőbbé váljon a pilóták számra. Sokat javult a motor vezethetősége is, de fontos előrelépés, hogy sikerült a versenyzőink stílusához hangolni a motorokat, hiszen minden pilóta máshogy szeret vezetni" - mondta Horiuchi a WTCC Blognak.
Monteiro óriásit rajtolt a második futamon, ami Horiuchiék keze munkáját is dicséri, a Honda elektronikája ugyanis még mindig ez egyik legjobb a mezőnyben. Utána viszont beragadt Gianni Morbidelli mögé, és az egyenesekben láthatóan leszakadt a Chevrolet-ről.
"Ha őszinte vagyok, azt kell mondjam, még több motorerőre van szükségünk. Sokkal több motorerőre" - folytatta a japán mester.

Honda_motor

Fotó: Eurosport

Igen ám, csakhogy a hardverhez, tehát a motor kézzel fogható alkatrészeihez csak újrahomologizációval lehet hozzányúlni, ami nem egy kétperces procedúra, ráadásul mielőtt változtatsz valamit, nem árt letesztelni a módosítást, amire viszont nem nagyon adódik lehetőség a szezoneleji nagy rohanásban. Marad tehát a szoftver piszkálása, ami azonban nem tenyészt újabb pacikat.
"Kizárólag szoftveres fejlesztésekkel nem lehet növelni az autó teljesítményét, viszont legalább annyira fontos megtalálni a helyes mappingot. Ezzel tudjuk például elkerülni, hogy a kigyorsításnál kipörögjenek a kerekek, és még rengeteg más területre hatással van. Az erő mellett a vezethetőség is fontos."
A kétnapos hungaroringi teszten jó pár motorvezérlési frissítést próbálnak majd ki a japánok, a plusz lóerőket hozó hardver módosításokra azonban még várni kell picit.
"Japánban már dolgozunk néhány komolyabb hardver fejlesztésen, de a motor egy rendkívül összetett szerkezet, és nem lehet csak úgy ki-be rakosgatni az alkatrészeket. Csak akkor nyúlunk hozzá, ha sikerül olyan fejlesztéseket találni, amelyek jelentősen növelik a teljesítményt" - zárta Horiuchi.
Július elseje az első olyan alkalom, amikor új alkatrészeket lehet homologizáltatni, ekkorra valószínűleg a Mugen is előáll egy-két változtatással.
WTCR
Nagy Dani a dobogón, Mikel Azcona nyerte az első szlovákiai futamot
TEGNAP 18:22
WTCR
Nagy Daninak a kvali után akár a dobogó is elérhető Szlovákiában
TEGNAP 10:23