Az FIA világbajnokságok esetében bevett szokás, hogy a versenyzők mellett a sorozatban érdekelt gyártók is világbajnoki címet szerezhetnek. A konstruktőri bajnokságba azonban külön nevezni kell, ami nem olcsó dolog, a WTCC esetében 300.000 euró, azaz közel százmillió forint.
Bár az idei évben öt gyártó autói futottak a Túraautó Világbajnokságon, ám közülük csak kettő, a Honda és a Lada fizette be az említett összeget, azaz csak az általuk indított öt (egyszer hat) autó szerezhetett pontot a gyártók pontversenyébe.
Nem meglepő tehát, hogy a győzelem simán a Hondáé lett, a japánok 1017 pontot gyűjtve közel 400 pontos előnnyel zártak a Lada előtt. De mi lett volna a helyzet, ha a maradék három márka, azaz a Chevrolet, a BMW és a SEAT is nevez a konstruktőri pontvadászatba?
WTCR
Hivatalosan is bejelentették Tassi Attila WTCR-csapatát
TEGNAP 07:45
A WTCC Blog kiszámolta. A pontrendszer igen egyszerű, minden futamon az adott gyártó két legjobb versenyzőjét kell számításba venni, a többiek a gyártók bajnoksága szempontjából nem játszanak.
Tehát mondjuk egy Michelisz-Tarquini-Muller-Monteiro-Huff végeredmény esetén a Honda 25+18 pontot szerez, a Chevrolet 15-öt, a SEAT pedig 12-t, mintha negyedik lenne, hiszen a harmadik Honda (Monteiro) eredménye már nem számít bele a gyártók bajnokságába.
Na szóval, így festett volna a konstruktőri bajnokság, ha mindenki nevez:
1. Chevrolet: 820 pont2. Honda: 546 pont3. SEAT: 465 pont4. BMW: 441 pont5. Lada: 126 pont
És még néhány beszédes számadat a gyártók teljesítményéről:
Győzelmek:
1. Chevrolet: 142. Honda: 43. SEAT és BMW: 3-34. Lada: 0
Kettős győzelmek:
1. Chevrolet: 82. Honda: 23. BMW: 14. SEAT és Lada: 0
Nullázások (csak egy autó szerez pontot):
1. Chevrolet, SEAT, BMW: 02. Honda, Lada: 3
Dupla nullázások (egyik autó sem szerez pontot):
1. Chevrolet, Honda, SEAT, BMW: 02. Lada: 5
A számokból egyértelműen látszik, hogy a Chevrolet egész évben dominált, de különösen a szezon közepén. A ötödik és a nyolcadik forduló (Ausztria és Argentína) között egyhuzamban hét futamot nyertek, és ötször arattak kettős győzelmet.
A Honda ezzel szemben - ahogy azt vártuk is - a szezon utolsó harmadára talált magára, az utolsó hét futamból hármat megnyertek, és egyszer a kettős győzelem is összejött.
Fotó: WTCC Media
WTCR
Huff: figyeljenek, mert a Zengő Motorsport nagy meglepetést fog okozni
15/05/2021 19:18
WTCR
Tényleg világsztárt igazolt a Zengő Motorsport
14/05/2021 06:00