Tegnap este még Bári Gergellyel, Michelisz Norbi versenymérnökével is beszélgettem kicsit a teszt után. Nincs nagyon időm cizellálni, így leírtam a lényeket. Mindig mindig, Gergő most is informatív volt, úgyhogy ne hagyjátok ki!
"Nehéz megmondani, hogy mennyire hihetünk a teszten látott erőviszonyoknak. Egyrészt sejthető, hogy a Citroennek az eddig tapasztaltak után nem létkérdés mindent kiadni magából már pénteken, de azt sem lehet teljesen kizárni, hogy tényleg ennyi volt bennünk. Elképzelhető, hogy ennyit számít a 60 kg mínusz, és az, hogy a Hungaroringen nincsenek olyan kanyarok, amelyekben eddig kifejezetten szenvedtünk"  - mondta Gergő a WTCC Blognak.
"A beállításokban nem próbálgattunk extrém dolgokat, hiszen annyira kevés idő áll rendelkezésre, hogy nincs is értelme. Persze az emberben ilyenkor ott bujkál a gondolat, hogy hátha egy nagyobb változtatással lehet nyerni valamennyit, de ahogy egy ilyen hozhat 3-4 tizedet, ugyanúgy elvihet két másodpercet is, és teljesítménykényszer alatt ezzel nem szabad kísérletezni."
WTCR
PURE ETCR program – Vallelunga, 2021
TEGNAP 12:30
"Pont ezért fontos a tesztelés, hiszen olyankor van időd sok ötletet kipróbálni. Ha viszont nem tudsz elmenni tesztelni, az kicsit bezár azok közé a keretek közé, amit egy versenyhétvége során még túlzott kockázatvállalás nélkül be lehet vállalni."
"A száraz beállítások már nagyjából összeálltak a fejünkben, viszont holnapra jó eséllyel mondanak esőt, úgyhogy Norbival átbeszéljük a vizes setup-ot is. A Paul Ricardról már van némi tapasztalatunk, hiszen ott extrémebb dolgokat is kipróbáltunk esőben, úgyhogy Norbi már rendelkezik némi tapasztalattal arról, miként viselkedik az autó vízen" - zárta Gergő
Fotó: Zengő Motorsport
WTCR
Valójában hidrogénnel mennek Nagy Daniék versenyautói
17/06/2021 19:48
WTCR
Lesz magyar versenyző is a PURE ETCR elektromos túraautó bajnokságban
16/06/2021 09:33