A salzburgringi nyitó szabadedzés első jó 10 percéről sajnos sikerült lemaradnom a kék halállal folytatott újabb küzdelem miatt, de boldogan jelenthetem a WTCC Blog olvasóinak, hogy - reményeim szerint - sikerült megtalálni a problémát okozó memória modult, és bízom benne, hogy innentől kezdve a stabilitás útjára állunk.
Ennél azért érdekesebb, és a WTCC-hez jobban kötődő témákról is szeretnék írni, mivel eseménydúsra sikerült az első ausztriai szabadedzés. Kétszer került elő a piros zászló, a sárgát is lengették bőszen az osztrák sporik, úgyhogy nehéz volt értelmes kört összerakni.
Persze egy szabadedzésen nincs is erre feltétlenül szükség, a csapatok ilyenkor inkább az egyes szektorokra dolgoznak, vizsgálják a gumik és a fékek viselkedését, úgyhogy nem kell mindig teljes köraz információ szerzéshez. Azért persze nem árt.
WTCR
Tényleg világsztárt igazolt a Zengő Motorsport
17 ÓRA
Az első három helyet a Citroenek bérelték ki, José Maria Lopez két tizeddel verte Yvan Mullert, és néggyel Sebastien Loeböt. Aztán még "volt képe" arra panaszkodni, hogy nehezen indult számára az edzés, és az elején még nem érezte annyira a pályát. Zseni a pali!
A Citroent két RML Chevrolet követi, Tom Coronel lett a negyedik, Hugo Valente pedig az ötödik. Utóbbinak volt egy kisebb találkozója az egyik gumibálával, de semmi komoly. Előbbi pedig a pálya utolsó szektorában veszített sokat.

MICHELISZ_aut_Teszt

Fotó: Eurosport

A hatodik, hetedik helyre szorultak a legjobb hondások, ezúttal Gabriele Tarquinié volt az első idő a márkán belül, Michelisz Norbi pedig másfél tizeddel mögötte zárt. A magyar pilóta első 10 percét a kékhalál miatt nem tudtam nyomon követni, de sokáig a negyedik helyen állt a Citroenek mögött.
A piros zászló után aztán - akárcsak előtte - a többi hondással együtt szélárnyékozva próbálkozott gyorsulni, de a hajrára fordulva volt egy kisebb kicsúszása az utolsó kanyarban, ami után egyből vissza is tért a boxba. A végén a második piros miatt már nem tudott gyors kört futni, bár lehet, hogy anélkül sem fért volna bele.
Érzésem szerint a sorrend már kezd hasonlítani arra, amire ma az időmérőn számítani lehet, a különbségek viszont még bőven nőhetnek. Tarquini csak öt tizedet kapott Lopeztől; ha ez így maradna, az alfelemet verném a küszöbhöz örömömben.
A piros zászlókról: kb. 10 perc után Pasquale Di Sabatino a gumifalba csapódott a BMW-vel, de szerencsére neki semmi baja nem lett, és az autó is egész jól megúszta. A végén Mikhail Kozlovskiy alatt állt meg a Lada a hátsó egyenes elején, ami ismét pirosat ért, és ezután már nem volt újraindítás.
Ismét szenvedett az autóval szegény Gianni Morbidelli, csak nyolc kört tudott megtenni, és bántóan sokat állt a garázsban, de a végén megtorpanó Kozlovskiy sem járt sokkal jobban.
Az FP1 végeredménye:

Aut_fp1_14

Fotó: Eurosport

Az FP1 közvetítését ITT éritek el.
Nincs idő a pihenésre, 11:00-kor már jön is az FP2.
WTCR
Új helyszín került be a WTCR 2021-es naptárába
11/05/2021 08:52
WTCR
Először nyert a Hyundai Elantra N, Nagy Dani pedig ötödik
09/05/2021 17:32