Citroen_teszt_abudhabi_1

Fotó: Eurosport

Január első hetében ezt nem lenne akkora szó, ha nem Abu Dhabiban történik, ahol kevéssé gyakori az égi áldás. Ígéretéhez híven nem várt sokat az első 2014-es teszttel a Citroen gyári WTCC-s csapata, Yvan Muller, Sebastien Loeb és José Maria López vasárnaptól keddig, azaz három napon keresztül, a közel-keleten próbálgatta a C-Elysée TC1-es változatát.
A Motorsport-Total értesülései szerint a csapat mindhárom versenyzője autóba ült a forma-1-es pályán, vasárnap és hétfőn Loeb valamint Lopez, kedden pedig Muller körözött a technikával.
WTCR
Újabb két Hyundai csatlakozik a WTCR mezőnyéhez
3 ÓRA
Az első két nap még száraz körülmények között dolgozhattak a citroenesek, és a német honlap az 'n-tv'-re hivatkozva azt írta, vasárnap és hétfőn is nagyjából 60 kört tett meg a C-Elysée az 5.5 kilométeres Grand Prix pályán. A hírek szerint Loebék főleg rövid etapokat teljesítettek, és néhány kör után visszatértek a boxba. Az 'n-tv' azt is kiemelte, hogy egy nagyjából 20 fős csapat dolgozott a helyszínen, amelyben több korábbi ralis alkalmazott is helyet kapott.
Keddre aztán elromlott az idő, így Mullernek már csak az óvatos körözgetés jutott. A Citroen ígéretéhez híven erről a tesztről sem adott ki hivatalos tájékoztatást, arról pedig ne is álmodjuk, hogy elárulják, melyik versenyzőjük hogyan teljesített Abu Dhabiban.
A Motorsport-Total azonban úgy tudja, Sebastien Loeb nyilatkozott az 'n-tv'-nek, és arról beszélt, néha még nehezen találja a tökéletes féktávokat, hiszen a raliban ilyen téren nagyobb szabadságot élvezett. Hiába, a pályaversenyzés a pontosságról (is) szól.
Íme néhány fotó (n-tv, Motorsport-Total), és egy videó (Carlos Abou Jaoude) az abu dhabi tesztről.

Citroen_teszt_abudhabi_2

Fotó: Eurosport

Citroen_teszt_abudhabi_3

Fotó: Eurosport

Citroen_teszt_abudhabi_4

Fotó: Eurosport

Fotó: Motorsport-Total
WTCR
Bejelentették a negyedik audis versenyzőt a WTCR-ben
15/04/2021 18:21
WTCR
A tavalyi nehézségek ellenére nem akart új csapatokat a Hyundai Motorsport főnöke
13/04/2021 14:23