Ahogy a szakállas futball-közhely tartja, az eredménnyel igen, a mutatott játékkal viszont nem vagyunk elégedettek. A WTCC suzukai időmérőjére átültetve ez a gondolat leginkább így hangzik: a helyezés jó, a hátrány viszont kiábrándítóan nagy.
Michelisz Norbinak már a Q2-ért is kőkeményen meg kellett verekednie, pedig idén eddig még egyszer sem marad le a legjobb 12-ről az időmérőn. Az elején a középmezőnyben tanyázott, ám Filipe De Souza piros zászlós esetét követően a mezőny szintet lépett, és a magyar pilóta hamarosan a 13. helyen találta magát.
Kellett tehát egy utolsó gyors kör, ami viszont elég izzadságszagúra sikerült, a fekete-piros Honda 1,7 másodperccel maradt el a Citroenektől, és a 11. helyen surrant tovább. Belőlünk meg kisurrant pár tucat idegsejt, egyesekből talán néhány káromkodás is.
WTCR
Először nyert a Hyundai Elantra N, Nagy Dani pedig ötödik
TEGNAP 17:32
A lényeg viszont sikerült, és jöhetett a Q2, tiszta lappal. Amit aztán sajnos gyorsan összekoszolt egy hiba, így Norbinak jönnie kellett egy új szett gumiért. Mint később kiderült, ezzel csak kicsit veszített, hiszen a többieknek sem maradt ideje a kerékcserére két gyors kör között.

MICHELISZ_suzuka

Fotó: Eurosport

A hajrában már csak Norbi és Sebastien Loeb ütötte a vasat, a magyar pilóta pedig egy ötödik időt szerzett... Nagyjából két másodpercre, mert aztán érkezett a francia, és visszatessékelte a hatodikra. A Q3 tehát elúszott, viszont legalább megint Michelisz lett a legjobb hondás.
Csak halkan, de annál büszkébben jegyzem meg, az elmúlt négy hétvégéből háromszor Norbi elverte valamennyi márkatársát a kvalin.
Utóbbinak mindenképpen lehet örülni, főleg, hogy az időmérő után Gabriele Tarquini elmondta, ők sem a fordított rajtrácsos pole-ra gyúrtak, csak az lett belőle. Az olasz rendkívül csalódottnak tűnt az interjú során. Mikor Ben rákérdezett, hogy Michelisz Norbi hatodik helye biztatás lehet-e a márka számára csak annyit mondott: igen, de nézd meg a különbségeket.

TARQUINI_box_suzuka

Fotó: Eurosport

És sajnos igaza van. Michelisz Norbi legjobb hondásként is 1,3 másodpercet kapott a Q2-ben, az összesített eredmények alapján pedig jó másfél másodperc a lemaradása. Tarquini 1,8-cal, Tiago Monteiro pedig 2,2-vel kapott ki a Citroen armadától.
"Autón belül úgy éreztem, a köröm is jól sikerült, és a technika viselkedése is rendben volt, úgyhogy nagyon csalódást keltő ilyenkor az időeredményekre nézni, és azt látni, hogy ekkora a lemaradásunk. Főleg, mivel ez a Honda hazai pályája. Egyelőre ennyi van bennünk, ebből kell a legtöbbet kihozni holnap" - mondta Norbi a zengomotorsport.hu-nak.
A franciák menetelését látva az az érzésem támadt, hogy Yves Matton és csapata ott akart a legnagyobbat rúgni a Hondába, ahol az a legjobban fáj, hazai pályán. Az elmúlt hetek reményteljes hangulata egy pillanat alatt szertefoszlott, hiszen gyorsan kiderül, lehetetlen lesz megfogni a C-Elysée-ket.
A végén csak az volt a kérdés, a franciák pilótái közül ki viszi haza a pole-t. Loeb egy pici hibát ugyan elkövetett, de egyébként kiválóan ment, ezt mutatja, hogy csak egy tizeddel kapott ki Lópeztől. Yvan Mulleré volt az utolsó dobás, a négyszeres világbajnok a második szektor végén még vezetett is, végül azonban hét századdal kikapott Pechitotól, aki idei hatodik pole-ját szerezte.

LOPEZ_suzuka_unnep

Fotó: Eurosport

Az argentin ezzel öt pontot gyűjtött, azaz már csak 12-re van szüksége a világbajnoki címhez. Mindez azt jelenti, hogy ha a holnapi első versenyen ötödik vagy annál jobb, már kezdhet is ünnepelni a leintés után.
Jól muzsikáltak a Chevrolet-k is az időmérőn, jelentősen többet gyorsultak a szabadedzésekhez képest, mint a Hondák. Hugo Valente és a Peking óta remek formában versenyző Tom Chilton is bejutott a Q3-ba, utóbbi ráadásul nagyon meg is közelíthette volna a Citroeneket, ha nem ront egy óriásit az utolsó szektorban.
"Nagyon jól sikerült vennem a Spoon kanyart, annyira, hogy minden eddiginél erősebb volt a kigyorsításom. A hétvége során először így hatosban vehettem 130R-t, de sajnos becsúszott a hatalmas hiba, amivel rengeteget veszítettem" - mesélte a történeteket Chilton az Eurosportnak.
Gianni Morbidelli hetedik, Tom Coronel nyolcadik és Dusan Borkovic kilencedik helyének köszönhetően masszív Chevrolet jelenlét lesz elöl a második futam rajtjánál, és az autó teljesítményét látva bizony benne van a pakliban egy újabb Cruze-győzelem.

Chilton_suzuka_elmosodott

Fotó: Eurosport

Michelisz Norbi utolsó pillanatban futott gyors körének Monteiro lett a legnagyobb vesztese, aki így kicsúszott a top10-ből, és a 11. helyről kell indulnia mindkét versenyen. Legutóbb Pekingben alakultak ilyen rosszul a dolgok a portugál számára, akkor nem is szerzett pontot egyik futamon sem.
Monteiro balszerencséjét Michelisz Norbi használhatja ki, hiszen nagy verseny van köztük az összetettben (28 pont Norbi hátránya). A magyar pilótára viszont Chilton, Coronel és Tarquini lehet veszélyes, főleg a második futamon.
Hátrébb papírforma eredmények születtek: a Ladák négy tizeddel maradtak le a Q2-ről, a TC2T-ben pedig Franz Engstler volt a leggyorsabb a BMW 320TC-vel.
A suzukai időmérő összesített végeredménye:

Suzuka_14_Qp

Fotó: Eurosport

Folytatás holnap reggel 6:15-től, úgyhogy mindenki aludja ki magát. Lehet, hogy nem lesz egy diadalmenet a Honda számára, de pont ilyenkor kell szurkolni, hogy Norbinak jól jöjjön ki a lépés.
WTCR
Nagy Dani a dobogón, Mikel Azcona nyerte az első szlovákiai futamot
08/05/2021 18:22
WTCR
Nagy Daninak a kvali után akár a dobogó is elérhető Szlovákiában
08/05/2021 10:23