Honda_citroen_Egyutt

Fotó: Eurosport

A Motorsport-Total értesülései szerint a Citroen és a Honda megállapodott abban, hogy a tél során négy közös tesztet tartanak a 2014-re történő minél alaposabb felkészülés érdekében. A két gyártó már a tesztek időpontját és helyszínét is meghatározta, három spanyolországi és egy olaszországi etap vár rájuk a holtszezonban.
A közös teszt két szempontból is előnyös lesz a franciák és a japánok számára. Egyrészt mindketten elkerülhetik azt a hibát, amibe a Honda tavaly belecsúszott. A japán márka 2013-ban kizárólag magányos teszteken vette részt, és csak az idénynyitó monzai hétvégén derült ki, hogy motorerőben komoly hátrányuk van a Chevrolet-hez képest. A közös teszteknek köszönhetően viszont folyamatosan összehasonlíthatják magukat várhatóan legnagyobb ellenfeleikkel.
WTCR
Az estorili WTCR-hétvége minden perce magyarul az Eurosporton
4 ÓRÁJA
A másik előny, hogy így a pályabérleti díjon is többen osztoznak, azaz mindkét gyártó spórolhat valamennyit, ám ez sokkal kevésbé fontos tényező, mint az előbbi.
A négy közös teszt közül három négynapos egy pedig háromnapos lesz, egyet januárban, egyet februárban, kettőt pedig márciusban tartanak majd.
A harmadik gyártó, a Lada neve egyelőre nem merült fel a közös tesztek kapcsán, ám nem kizárt, hogy egy-két alkalommal az oroszok is csatlakoznak. Elvégre nekik sem árt, ha összemérheti magukat leendő riválisaikkal. Sőt költségcsökkentés jelszó alatt akár a privát csapatok is beszállhatnak, és létrejöhet valami olyasmi, mint amit az F1-ben kollektív tesztnek neveznek, és ami igazán feldobná a téli uborkaszezont.
Egyelőre a Citroen az egyetlen gyártó, amely már tesztelte a 2014-es technika prototípusát, a Hungaroringen, a Paul Ricardon és Valenciában is mentek a C-Elyséevel, sőt holnap José María Lopez újra pályára viszi az autót.
A Honda és a Citroen közös tesztjeinek időpontja:
Január 21.-24. - Motorland Aragon (Spanyolország)Február 11.-14. - Barcelona (Spanyolroszág)Március 3.-6. - Vallelunga (Olaszország)Március 19.-21 - Valencia (Spanyolország)
A legfrissebb naptártervezet szerint április hatodikán rajtolhat a 2014-es WTCC szezon.
Fotó: Bende Imre
WTCR
Tassi Attila magabiztos Estoril előtt, de fejlődne is
22/06/2021 11:23
WTCR
PURE ETCR program – Vallelunga, 2021
18/06/2021 12:30