Chilton_Prt_arc

Fotó: Eurosport

Nagy lehetőséget kapott tavaly az élettől (és szponzoraitól) Tom Chilton, a WTCC egyik legeredményesebb csapatánál, az RML-nél versenyezhetett, a mezőny legjobb pilótája, Yvan Muller oldalán. A 28 éves brit igyekezett is kihasználni az alkalmat, sokáig harcban volt az összetett második helyért, és végül csak a makaói balszerencse sorozat valamint Pepe Oriola ámokfutása miatt lett ötödik.
Bár még be sem töltötte a harmincat, Chilton tapasztalt túraautósnak számít, ám így is meglepte, mennyit tanult a négyszeres világbajnoktól és Ray Mallock csapatától.
WTCR
Hivatalosan is bejelentették Tassi Attila WTCR-csapatát
TEGNAP 07:45
"Tizenkét évet töltöttem már a túraautó sportban, de korábban még sosem dolgoztam olyan profi csapattal és pilótával mint az RML és Yvan. Nem hittem volna, hogy sok mindent tanulhatok még, de mégis így történt. A velük szerezett tapasztalatok felbecsülhetetlenül értékesek, és hozzásegíthetnek ahhoz, hogy egy nap világbajnok lehessek" - mondta Chilton az 'fiawtcc.com' oldalnak.
Az angol versenyző idén a ROAL Motorsporthoz szerződött, ám kapcsolatban marad az RML-el, hiszen egy általunk épített Chevrolet-vel versenyez majd. Tapasztalata ellenére az autó fejlesztésében nem vesz részt, a tesztelések során viszont számítanak rá.
Chilton egyébként már nagyon várja az új TC1-es autókat, és kifejezetten örül annak, hogy az aerodinamika nagyobb szerephez jut.

Chilton_ELMS_zytek

Fotó: Eurosport

"Szerintem minél gyorsabb egy autó, annál jobb. 2005-ben öt futamon indultam le mans-i prototípussal (ELMS és ALMS) és ebből kettőt meg is nyertem. Azoknál az autóknál már hatalmas jelentősége van az aerodinamikának, úgyhogy ez nagy előnyt jelenthet számomra."
A ROAL Motorsport versenyzője tavaly édesapa lett, ám nem ért egyet Enzo Ferrari legendás mondásával, mely szerint a gyermekek érkezése lassítja a versenyzőt.
"Egyáltalán nem értek vele egyet. Három nappal a fiam születése után Portugáliába kellett utaznom a portói utcai versenyre. Életem egyik legnehezebb futamán második lettem, és közel kerültem ahhoz, hogy a szezon során először megverjem Yvant az időmérőn. Pályafutásom egyik legjobb teljesítményét nyújtottam azon a hétvégén" - mondta Chilton.
Az angol elárulta, hatalmas legendának tartja új csapatfőnökét, Roberto Ravagliát, és megtiszteltetés, hogy az olasz csapatában versenyezhet. Új társát, Tom Coronelt is kedveli, és úgy érzi, jól meglesznek majd a szezon során, bár a pályán nem lesz kegyelem.
Fotó: WTCC Media
WTCR
Huff: figyeljenek, mert a Zengő Motorsport nagy meglepetést fog okozni
TEGNAP 19:18
WTCR
Tényleg világsztárt igazolt a Zengő Motorsport
14/05/2021 06:00