A pekingi WTCC hétvége során sok mindenről lemaradtunk a közvetítés mérsékelt színvonala miatt, az egyik ilyen esemény Dusan Borkovic és René Münnich balesete volt az első futam elején.
Az ütközés pillanatát egyetlen kamera sem rögzítette, csak az a kép van meg, ahogy a két Chevrole Cruze egymásba gabalyodva, csúnyán összetörve áll a pálya szélén. Az információk is csak lassan érkeztek a történtekkel kapcsolatban, mostanra azonban tiszta "képünk" van az eseményekről.
A legfontosabb hír, hogy mindkét pilóta jól van, Münnich egyáltalán nem panaszkodott sérülésekre, Borkovic pedig azt mondta, itt-ott érez fájdalmat, de semmi komoly; kisebb zúzódásokkal megúszta a balesetet. Ami egyébként nem volt kicsi.
WTCR
Új helyszín került be a WTCR 2021-es naptárába
EGY NAP
"Enyhén eltaláltam az egyik gumibálát a második körben, amitől defektet kaptam, majd ütköztem egy másik autóval. Mindketten a falnak csapódtunk, és ezzel véget is ért számunkra a hétvége. Nagyon bosszantó" - mondta Münnich."Borzasztóan alakult ez a forduló. Már az időmérőn is volt egy defektem, ami miatt kicsúsztam, és a mély sóderágy leszakította az első karbon elemeket az autóról. A srácok ezt még megjavították, de az első futam elején úgy 150 km/h-s tempónál ütköztem Münnich-hel, akinek defektje volt" - tette hozzá Borkovic.

Munnich_chevrolet_torott

Fotó: Eurosport

Az All-Inkl.com Racing csapatfőnöke minden szempontból szerencsésebbnek mondhatja magát, a balesetet ugyanis az ő autója úszta meg jobban a két Chevrolet közül.
"A kocsi azóta már eljutott Sanghajba, ahol a srácok szerdán fognak neki a javításnak. Szerencsére a károk nem rettenetesen súlyosak, úgyhogy minden valószínűség szerint ott leszek a következő versenyen" - fogalmazott a német.
Borkovic esetében azonban úgy tűnik, nagyobb a baj, sőt, ha hinni lehet a szerb sajtóanyagának, akkor akár drámai következményei is lehetnek a pekingi ütközésnek.
"Az autóm nagyon komolyan megsérült, egyelőre kérdéses, hogy egyáltalán meg lehet-e javítani a sanghaji versenyig. Nagy problémát jelent a szűkös költségvetésünk is, és sajnos azt sem kizárt, hogy ki kell hagynom az év hátralévő fordulóit. Most azonban még bízom legjobban, és köszönöm mindenkinek a támogatást" - zárta Borko.
Bízzunk mi is a legjobban, mert egyrészt Borkovic jó arc, másrészt már így is elég szűkös a WTCC mezőny, nem hiányzik, hogy tovább csökkenjen a TC1-es autók száma.
A baleset Borko fedélzeti kamerájából:
FRISSÍTÉS: azóta úgy tűnik, jobb lett a hangulat Borkovicéknál, mert a szerb ezt az üzenetet tette közzé: "15 ember dolgozik az autómon, és még egy érkezik Barcelonából az alkatrészekkel. Le a kalappal, Campos Racing! Remélem mindennel végzünk a pénteki sanghaji tesztig."
WTCR
Először nyert a Hyundai Elantra N, Nagy Dani pedig ötödik
09/05/2021 17:32
WTCR
Nagy Dani a dobogón, Mikel Azcona nyerte az első szlovákiai futamot
08/05/2021 18:22