Kiváló eredménnyel zárta a 2012-es szezont a Honda gyári csapata, az első makaói futamon Tiago Monteiro dobogóra állhatott, úgy, hogy a verseny vége felé már Alain Menut szorongatta. A második futam keményebb dió volt, de ami a legfontosabb, a japán autó ismét célba ért, mi több pontokat szerzett, úgyhogy jó hangulatban lehet majd nekilátni a téli fejlesztési munkának.
"Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült dobogóra állnom. A második futam már kicsit nehezebb volt, de örülök, hogy célba érnünk. A csapat nagyon megérdemelte, hogy egy dobogós eredménnyel záruljon a szezon. Keményen dolgoztunk, és ez a jó csapatmunka eredménye" - mondta Monteiro.
A gyári programért felelős JAS Motorsport vezetője nem csak a top3-as eredménynek, hanem az első versenyen látottaknak is nagyon örült.
WTCR
HIVATALOS! Négy autóval tér vissza idén a Zengő Motorsport a WTCR-be
13 ÓRA
"Természetesen boldog vagyok, hogy dobogóra állhattunk, de még nagyobb örömet okoz, hogy milyen közel voltunk a gyári Chevrolet-khez. Fantasztikus eredmény ez, két verseny után bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk a győzelemért is harcba szállni. Rengeteg munka vár még ránk, de így nagyon motiváltan vághatunk neki a téli tesztidőszaknak" - tette hozzá Alessandro Mariani.
Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a Honda -20 kilóval, a Chevrolet pedig +40-el futott, azaz a két típus tényleges tömege között 70 kilogramm volt a különbség Makaón. A japánok jövőre valószínűleg ritkán kerülnek majd mínuszba ilyen téren.
FONTOS! Kérlek, állítsd be a Facebook Oldalon az értesítések küldését. Részletek ITT.
Fotó: WTCC Media
WTCR
Újabb két Hyundai csatlakozik a WTCR mezőnyéhez
18 ÓRA
WTCR
Bejelentették a negyedik audis versenyzőt a WTCR-ben
15/04/2021 18:21