Basseng_Aut_seat

Fotó: Eurosport

A magunk mögött hagyott két nyári hónapban mindössze egy WTCC-futamot rendeztek, a hosszú böjt után tehát jólesik ismét a sorozatra figyelni. Alighanem így van ezzel az ALL-INKL.COM Münnich Motorsport is, amelynek pilótái alig bírták lekötni magukat a hosszúra nyúlt szünet alatt. Rob Huff előbb Kínában tesztelt, aztán Marokkóban haknizott, Marc Basseng pedig Szlovákiában GT-autóba pattant, de rajthoz állt egy hatórás megbízhatósági versenyen is a Nürburgringen.
René Münnich csapattulajdonos azonban most mindenkit visszaterelt az istállójába, és szerdán a friedersdorfi (szászországi) team valamennyi tagja elindult az Egyesült Államokba. Az 1968-ban átadott, és 1998-ban újjáépített Sonoma Raceway második alkalommal fogadja a túraautó-világbajnokság mezőnyét, ám a Münnich Motorsport SEAT-jai először fognak szerepelni a trükkös amerikai versenypályán, hiszen a csapat idén csatlakozott az mezőnyhöz.
WTCR
Új helyszín került be a WTCR 2021-es naptárába
EGY NAP
„Várjuk már a futamokat ezen a nagyszerű pályán, ahol az 50 méteres szintkülönbség nagyon megnehezíti mindenkinek a dolgát. Azt hiszem, a SEAT-oknak nagyon fekszik majd ez a kör. Van egy kis hátrányunk a többiekkel szemben, mert ők tavalyról már ismerhetik a pályát, de azt hiszem, Rob [Huff] hamar megtalálja rajta nekünk a leggyorsabb utat” - mondta bizakodva Basseng.
Az címvédőnek szép emlékei vannak Sonomáról. 2012-ben még egy Chevrolet Cruze-zal második lett Yvan Muller mögött az első futamon, a másodikon viszont őt intették le elsőként (Michelisz Norbi előtt). Az idén sem teljesen esélytelen, hiszen 5. az összetett pontversenyben (mindössze 7 ponttal lemaradva Nashtől), ráadásul a Hungaroringen megmutatta, a SEAT akár győzni is képes. A legutóbbi, argentin futamok ugyan nem sültek el jól számára, hiszen mindössze egy 8. helyet tudott „összeszedni”, de a világbajnok bármikor képes megrázni magát.
Basseng tavaly még a GT1 világbajnokságban küzdött, úgyhogy nincs helyi tapasztalata. Argentína neki is inkább csak bosszúságot hozott (12. hely, majd kiesés), egy pontszerzés talán összejöhet számára az Államokban. És ne feledkezzünk meg a tulajdonos Münnichről sem, aki legutóbb mindkét futamon célba ért (18. és 17. hely), s egyszer talán még a Top10-be is beférhet.
„René [Münnich] javuló tendenciát mutat, és remélhetőleg ez az USA-ban is folytatódni fog” – dicsérte meg kenyéradóját Basseng. „Robbal nem volt szerencsénk Argentínában, Sonomában azonban újra pontokban reménykedünk.”
Fotó: WTCC Media
Írta: Zima Szabolcs
WTCR
Először nyert a Hyundai Elantra N, Nagy Dani pedig ötödik
09/05/2021 17:32
WTCR
Nagy Dani a dobogón, Mikel Azcona nyerte az első szlovákiai futamot
08/05/2021 18:22