Aki csak fél szemmel követte a múlt hétvégi Daytona 24h autóversenyt, annak talán csak annyit tűnt fel, hogy a GTLM-ben a Corvette kettős győzelmet aratott az tavaly bemutatkozó, középmotoros C8.R-el. 


A valóságban viszont elképesztő, drámai események zajlottak a Pratt & Miller csapat boxában. Olyanok, amik első hallásra szinte hihetetlenek. 
A csapat veterán spanyol pilótája, a WTCC-t is megjárt Antonio Garcia éppen befejezett egy embert próbáló hármas etapot, amikor közölték vele, most azonnal pakolja össze a legfontosabb cuccait, és távozzon a pályáról, mert pozitív lett a koronavírus tesztje. 
Adria
Halasztják az olasz WTCR-futamot, a Hungaroring a következő állomás
17/07/2021 09:58
Hogy mi? Verseny közben? 
Ez úgy történhetett, hogy a IMSA koronavírus-protokolja szerint az Egyesült Államokba beutazó pilótáknak érkezéskor és távozás előtt is teszteltetniük kell magukat. Garcián el is végezték mind a két vizsgálatot, ám míg az első negatív eredményt hozott, addig a másik pozitív lett.
Mindez az egész napos verseny drámai végjátékához közeledve, a 17. órában derült ki. A Corvette csapat így nem tehetett mást, Garciát el kellett küldeniük, ám mivel minden apró részletben követték az IMSA előírásait, a másik két pilótájuk, Nicky Catsburg és Jordan Taylor befejezhette a versenyt.

Corvette-palyan-daytona.jpg

Fotó: Eurosport

Ebben a felfoghatatlan érzelmi állapotban a #3-as Corvette szoros csatában megnyerte a Daytona 24h GTLM kategóriáját. A márka 2016 után győzött ismét, ami az idei évben ez már csak azért is fontos volt, mert nemrég bejelentették, a géposztály jövőre eltűnik a IMSA WeatherTech Sportscar Championshipből, helyét pedig a GTD Pro veszi át, GT3-as autókkal. 
A csapat lelkének és eszének számító Garcia viszont mindezt már csak távolról figyelhette. Fertőzöttként nem lehetett ott, amikor csapattársai behajtottak a Victory Lane-be, és megünnepelték a történelmi győzelmet
Helyette a pálya bejáratától alig 300 méterre, egy hotel parkolójában, a telefonján nézte, amint - csapattársaival együtt - megnyeri a Daytona 24h-t. Az amúgy csendes és visszafogott spanyol meglepően nyíltan beszélt ezekről a pillanatokról. 
"A végén nagyon sokat sírtam, a rengeteg érzelem és a düh miatt is. Hogy nem lehetek ott, nem ünnepelhetek, nem ölelhetem meg azokat, akiket szeretnék. Életem egyik legszürreálisabb pillanata volt egyedül, egy autóban ünnepelni a győzelmet. A legjobban az hiányzott, hogy ha maszkban is, de megölelhessem Jordant és Nicky-t, akik elképesztően jók voltak"
- mondta Garcia az Autosportnak.
A 2005-ben a BMW pilótájaként a Túaautó Világbajnokságon is megforduló (3 dobogó) spanyol ráadásul amúgy is megterhelt érzelmekkel készült Daytonára. Nem sokkal a verseny előtt veszítette el a nagypapáját, aki 98 éves éppen a koronavírus következtében hunyt el. Aztán Adrian Campos halála is nagyon megviselte, hiszen a legendás spanyol csapatfőnök amolyan mentora volt - 2000-ben vele nyerte meg a Formula Nissan bajnokságot. 
De nem csak Garcia számára volt nehéz feldolgozni a helyzetet. Az egész csapat stratégiája a feje tetejére állt, hiszen a spanyol lett volna a befejező ember. Így viszont további kőkemény munka várt az amúgy is fáradt Taylor-Catsburg kettősre. 

Corvette-box-daytona.jpg

Fotó: Eurosport

"Nem volt egy jó hír, őszintén megvallva. Pont befejeztem a második tripla etapomat... Úgy volt, hogy ezzel nekem vége. Várt reám egy masszázs, némi pihenés, miközben végig nézem, ahogy Nicky és Antonio versenyez. Már nagyon örültem, hogy fújhatok egyet, aztán szóltak: 'hé, Antonio nem ülhet vissza az autóba'. Őszintén szólva megdöbbentett. Arra gondoltam: ez kizárt dolog"
- idézi Jordan Taylort a Sportscar365. 
"Antonio a befejező emberünk. Ő az a srác, akit a végén az autódban akarsz látni. Nagyon elszomorodtam miatta is. Tudom, mennyit jelentett ez neki, mennyire akarta ezt a győzelmet, és mennyire szerette volna befejezni a versenyt."
"Hála Istennek rendesen edzettünk, és kiváló orvosok voltak mellettünk, akiknek köszönhetően egészségesek maradtunk, és jó állapotban voltunk. Nem fizikálisan jelentett problémát ez a helyzet, sokkal inkább mentálisan volt megterhelő."
Taylor hozzátette, minden részletre kiterjedően betartották a szervezők előírásait, és ennek köszönhető, hogy még így is befejezhették a versenyt. Ő például még Nicky Catsburggal sem érintkezett a futam alatt, csak amikor átadta neki az autót. 
Az amerikai pilóta szerint ez csak természetes. Az IMSA rettenetesen sok munkát fektetett abba, hogy kialakítson egy rendszert, aminek köszönhetően lehet versenyeket rendezni. A legkevesebb, amit a pilóták és a csapatok megtehetnek, hogy tartják magukat a szabályokhoz, hiszen ezzel biztosíthatják, hogy jövő héten is legyen munkájuk.

Daytona-dobogo-garcia-nelkul.jpg

Fotó: Eurosport

Az ő esetében ez most konkrétan azt jelenti, hogy nem lesz ott a családi ünnepségen. Mert a Taylor-klánnak van mire koccintania: az édesapa, Wayne Taylor csapata nyert ismét az abszolútban (egyhuzamban harmadszor), ahol Jordan öccse, Ricky volt az egyik pilóta. 
De visszatérve Garciához: bár nem hétköznapi módon, de csak meg lett a harmadik Rolex óra (2009 és 2015 után), ő pedig hála Istennek, jól van. Fizikailag mindképp, lelkileg pedig... alakul. 
"Néha bocsánatot kellett kérnem
(a csapattól),
mert a szokottnál is csendesebb voltam, és idegesebb, ha valami nem úgy ment, ahogy szeretném. Csak akkor tudtam kiszakadni ebből az állapotból, amikor az autóban ültem, mert ott 100%-ig koncentrálni kell. De azon kívül... csak igyekeztem normális maradni" -
meséli a spanyol. 
Mindezt végig gondolva nem nagyon kerülhetett volna sokkal jobb helyre az a Rolex óra...
WTCR
Ismét fejlesztik a Renault-t, és visszatérnének vele a WTCR-be
16/07/2021 10:52
Aragon
Huff: kifejezetten szeretek Yvan Mullerrel csatázni
15/07/2021 10:21