Menu_BTCC

Fotó: Eurosport

Eljött az idő, lehull a lepel, ma kiderül, kit választottak a korszak versenyzői a legjobb SuperTouring pilótának. Az utolsó öt helyezett következik, köztük jó pár olyan legendával, akinek a nevét mindenkinek tudnia kell, ha Michelisz rajongónak tartja magát. :)
Na jó, ez hatásvadász volt, de tényleg a legnagyobb túraautósok következnek, és az f1-es sztárokkal ellentétben közülük sokakkal találkozhattatok is az elmúlt évek során.
Adria
Halasztják az olasz WTCR-futamot, a Hungaroring a következő állomás
17/07/2021 09:58
5. Rickard Rydell (brit bajnok - 1998)

RickardRydell

Fotó: Eurosport

Gyakorlatilag a véletlennek, és egy furcsa betegségnek köszönhető, hogy Rickard Rydell minden idők egyik legjobb túraautósa lett. 1994-ben csatlakozott a Volvo BTCC-s csapatához, ahol mindenki a lelkes újoncot látta benne a jóval tapasztaltabb Jan Lammers oldalán. A következő szezonban viszont már ő volt a svéd márka húzóembere, és ez így is maradt hosszú éveken keresztül.
"A japán Forma-3-ban versenyeztem, és kaptam egy ajánlatot a Forma-3000-ből, ahonnan akkoriban Mika Salo, Eddie Irvine és Heinz-Harald Frentzen is sikerrel lépett fel a Forma-1-be" - mesélte Rydell az Autosportnak.
"Én is ezt az utat szerettem volna bejárni, de 1993 végén összeesett a tüdőm (a stressz és a rengeteg utazás miatt), és egy hétre kórházba kerültem. Ekkor jött az ajánlat a Volvótól, és egyszerűbbnek tűnt Anglia és Svédország között ingázni."
"Ha nincs a tüdő összeesés, valószínűleg nem hozom meg ezt a döntést, de visszanézve egyáltalán nem bánom a dolgot. Ennek köszönhetően 20 éven keresztül lehettem gyári versenyző (1990-ben a Toyotához írt alá)."
Hat évet töltött a Volvónál és egyet a Fordnál, ez idő alatt az egyik legjobb BTCC-s versenyzővé nőtte ki magát. Stílusa miatt joggal tartották a karosszériás autók Jim Clarkjának - ultrapontos, őrülten gyors és nagyon kiegyensúlyozott volt, ám talán hiányzott belőle a legeslegjobbakra jellemző keménység a kilincs a kilincsen csatákban.
"Kemény ellenfél volt, és villámgyors az időmérőkön. Viszont a versenyeken, de néha még egy golfmeccs során is könnyen 'bemásztál a fejébe'. Rendes srác volt, akivel mindig jól éreztem magam" - jellemezte Rydellt John Cleland.
A 98-as bajnoki cím mellett többször is közel járt az abszolút sikerhez. 1995-ben a Dunlop gumik gyengébb teljesítménye miatt csak az időmérőkön tudta kihozni a maximumot az autóból. 99-ben háromszor esett ki műszaki hiba miatt az első helyről, 2000-ben pedig a Forddal szintén volt még esélye a bajnoki címre, ám az utolsó versenyen a rajtrácsról kellett letolni az autót.
4. Steve Soper (japán bajnok és makaói győztes)

SteveSoper

Fotó: Eurosport

A legendás 'Soperman' már 32 éves volt, amikor sikerült betörnie a BTCC porondra, de mint tudjuk, a túraautózásban a kor nem (annyira) számít. 1983-ben rögtön az első szezonban bajnok lett a hátsókerekes TWR Rover Vitesse-el, ám később műszaki szabálytalanságok miatt elvették tőle a címet. Abban viszont mindenki egyetértett, hogy Soper volt a legjobb. Pontos, agresszív és ellenállhatatlan a mezőnyben.
Technikai tudását leginkább az írja le, hogy ugyanolyan eredményesen vezetett egy turbós, vékony kerekekkel szerelt Sierra Cosworth-ot, mint egy méretes, hátsókerekes BMW-t.
Tehetsége hamar kinőtte a BTCC-t, így nemzetközi vizekre evezett, indult a WTCC-ben, az ETCC-ben és a DTM-ben is. Ám ha a márkaérdek úgy kívánt, a szigetországba is visszatért.
Tökéletesen állt neki a beugró gyilkos szerepe, néha úgy ment át a mezőnyön, mintha a többiek behúzva hagyták volna a kéziféket. 92-ben Silverstone-ban kegyetlenül kitolt John Clelanddel, ami nem volt szép húzás, de kettejük meccse újabb tízezreket vonzott a pályára, és százezreket a TV elé.
Végül sosem lett brit bajnok - 93-ban csapattársa, Jo Winkelhock fosztotta meg a legjobb lehetőségtől. De Stirling Moss sem volt világbajnok, mégis...
Egy dolog biztos, Soperhez mindig mérhette magát az ember. Ha sikerült elkapni a kabátja végét, biztos lehetett benne, hogy az élbolyba tartozik. Ha pedig meglátta őt a tükörben, jobban tette, ha felkötötte a gatyát.
3. Yvan Muller (francia bajnok - 1995)

YvanMuller

Fotó: Eurosport

Honfitársához, Laurent Aiellohoz hasonlóan az ő formaautós pályafutása is a Forma-3000-nél ért véget, annak ellenére, hogy 92-ben megnyerte a brit Forma-2-es bajnokságot. Ebben a nehéz helyzetben Hugues de Chaunac ORECA-BMW csapata dobott neki mentőmellényt.
1994 elején az egykor félelmetes 318i már nem volt a régi, elsősorban a komoly pluszsúlyok miatt, a nyár közepén azonban érkezett egy komoly fejlesztő csomag (új splitter, hátsó szárny, és némi súlylefaragás), ami ismét versenyképessé tette a Bömbit.
Muller hatalmas küzdelemben 11 pontra csökkentette hátrányát Aielloval szemben a francia bajnokságban, végül azonban nem sikerült legyőznie a Peugeot-t, harmadik lett az összetettben. 95-ben viszont már ő lett a bajnok, és erre az Audi is felfigyelt, leigazolták a gyári ROC csapathoz. 96 a tanulás éve volt az olasz bajnokságban, majd az fronthajtású A4-et fejlesztette a német STW Cup-ban illetve később Nagy-Britanniában.
Az A4 karosszériája viszont nem passzolt igazán a szűk és kanyargós brit pályákhoz, ráadásul az autó egyensúlya is hagyott némi kívánnivalót maga után a hosszanti elhelyezkedésű motor miatt. Muller viszont egy ilyen autóval is felhívta magára a figyelmet. A nézők megkedvelték, az ellenfelek pedig (már akkor) megharagudtak rá, mert többen is túl keménynek tartották.
"Az itteni bajnokság hangulata teljesen más mint Németországban. Az az érzésem, hogy itt, ha valakinek nagy szája van, és sokat beszél, arra automatikusan azt hiszik, igaza van. Számomra ez elég nagy hülyeségnek tűnik" - mondta erre akkor Muller.
Egy év Audizás után jött a váltás. A Vauxhall és partnere, a Triple Eight csak kínlódott az új Vectrával, ezért 99-ben megváltóként igazolták le Mullert. Még a társalapító Derek Warwicktól is megváltak, azért, hogy a franciát megszerezzék. Muller pedig azonnal bizonyított, már az első évben futamot nyert Brands Hatchben, ráadásul egy emlékezetes húzással. Az egymással csatázó Aiello - Anthony Reid párost egyetlen előzéssel hagyta maga mögött a Paddock Hill Bend-ben.
A 2000-es évet a Fordok dominálták, de mögöttük Muller lett a legjobb, ami egy negyedik helyet jelentett, két futamgyőzelemmel. Szinte biztosan brit SuperTouring bajnok lett volna, ha nem ér véget az aranykor.
A legendás szabályrendszer hanyatlása után Muller 2003-ban megnyerte a BTCC-t, majd háromszoros (lassan négyszeres) világbajnok lett.
A francia képességeiről Ian Harrison, a Triple Eight csapatfőnöke így nyilatkozott az Autosportnak: "Csodálatos pilóta volt, aki fantasztikusan kontrollálta az autót. Gyakran úgy vezetett, hogy közben az oldalablakon nézett kifele, és működött a dolog. Emellett kiváló csapatember volt."
2. Laurent Aiello (francia, német és brit bajnok)

LaurentAiello

Fotó: Eurosport

Az egyetlen ember, aki a SuperTouring érában a francia, a német és a brit bajnokságot is megnyerte - majd a DTM-ben is győzött. A kétliteres formula felemelkedése párhuzamosan zajlott Aiello formaautós karrierjének alászállásával; két gyengén sikerült nemzetközi Forma-3000-es év után inkább hátat fordított a kádaknak.
Mullerhez hasonlóan ő is a sasszemű Hugues de Chaunac csapatánál kötött ki a francia SuperTurisme bajnokságban, ahol az első évében négy futamot nyert meg a BMW 318i-vel. 94-re el is happolta a Peugeot, így a francia bajnoki címet már a 405 Mi16-tal szerezte meg. A gyár 96-ben át is vitte Németországba, ahol már a sokkal erősebb 406-os modellt tették alá.
Két hétvége kellett Aiellonak az első győzelemhez, majd további két sikerrel harmadik lett az összetettben Emanuele Pirro (Audi) és Steve Soper (BMW) mögött. 97-ben viszont már nem volt apelláta, Jo Winkelhockot megelőzve a német bajnoki címet is besöpörte. A következő évben közel járt a duplázáshoz, ám Johnny Cecotto az utolsó fordulóban megelőzte, pedig Aiello nyert több futamot.
Ilyen előzmények után a francia klasszis útja csakis a korszak legerősebb bajnokságába, a BTCC-be vezethetett, ahol egyből egy atom autót kapott. Anthony Reid éppen elhagyta az RML-Nissant, hogy álompénzért a Fordnál versenyezzen, Ray Mallock pedig Aiellot hozta a helyére. Azért így is a zsebébe kellett nyúlnia, mivel a Williams-Renault is igényt tartott rá - a hírek szerint 600.000 fontos fizetést kapott a Nissantól. Megérkezett tehát a BTCC-be, ahol se a pályákat, se a versenyautóját nem ismerte.
A nyelvi akadályok is aggasztották, korábban ugyanis voltak problémái azzal, hogy angol csapatnál kellett versenyeznie. Ám sikerült magával hoznia versenymérnökét, Ludovic Lacroix-t, aki rengeteget segített neki. A legfontosabb feladat tehát a tanulás volt, ami nem ment könnyen.
"Emlékszem az első thruxtoni tesztre, egy héttel a verseny előtt. Lenyírtam öt szett új gumit, és még mindig 1.5 másodpercre voltam David Leslie-től. Azt mondtam a mérnökömnek: esélyünk sincs versenybe szállni, túl nagy a lemaradás. Elkezdtünk dolgozni a versenybeállításokon, de három kör után lehetetlen volt vezetni az autót a gyors kanyarokban - folyamatosan csúszkált. Azt mondtam Ludonak: a pálya helyett inkább a strandra menjünk a hétvégén" - mesélte Aiello az Autosportnak.
"Valójában persze dolgoztunk tovább, átnéztük az adatokat, és folyamatosan csak azon járt az agyam, mit hogyan lehetne jobban csinálni. Az időmérőn végül már csak négy tized volt a hátrányom, utána pedig mindkét futamot megnyertem. Ez rengeteg erőt adott."
Az első győzelem viszont korábban, stílusosan a második fordulóban született, Silverstone-ban. A szezon során végül csapattársa, Leslie lett a legnagyobb ellenfél, és egy ellentmondásos csapatutasítás némileg árnyékot vetett a szenzációs tényre: Aiello első BTCC szezonjában bajnok lett.
Az ügy ellenére egyébként a csapattal és Leslie-vel is megmaradt a jó viszony.
Aiello kevés látható gyengeséggel rendelkezett, így nehéz volt rajta fogást találni. Egyszer azért nála is elszakadt a cérna, amikor 99-ben Knockhillben kitette Jason Platot, és kizárták. Később így emlékezett vissza az esetre:
"Folyton bezárta a kaput, mindenhol, és még kanyarkijáraton is fékezett. Lehetetlen volt megelőzni, rettenetesen idegesített, ezért kilöktem."
1. Alain Menu (kétszeres brit bajnok)

AlainMenu

Fotó: Eurosport

A versenyzők által összeállított lista szerint tehát Alain Menu volt a SuperTouring éra legjobb pilótája, az egyetlen, aki ebben a korszakban két brit bajnoki címet szerzett.
Menu is egyike volt azoknak, akinek nem jött össze a formaautós karrier, és így kerültek kapcsolatba a túraautózással. A svájci 92-ben a BMW junior csapatához került, és velük indult először a BTCC-ben. Akkor még kevés fogalma volt arról, hova vezet ez az út.
"Akkoriban nem igazán érdekelt a túraautózás, sosem gondoltam volna, hogy a BTCC és a SuperTouring ilyen szintre fejlődik majd. Az elejétől kezdve gyors voltam, de akkoriban Pirelli gumikon mentünk, amik nem teljesítettek valami jól, úgyhogy sokat szenvedtünk" - mesélte Menu az Autosportnak.
Snettertonban ugyan dobogóra állt, egy quad baleset miatt viszont kénytelen volt kihagyni a szezon második felét. Egyből veszélybe is került az újonnan jött lehetőség.
"Közel jártam ahhoz, hogy ülés nélkül maradjak 1993-ra. A BMW úgy döntött, nem tart meg mindenkit, és mivel én jöttem legkésőbb, nekem kellett először mennem. De a Renault leigazolt. Ha ők nem jönnek, nehéz lett volna máshol helyet találni."
Bár a Renault 19 nem tartozott a legjobb autók közé, Menu könnyedén megverte csapattárást, az uralkodó bajnok Tim Harveyt; közel kétszer annyi pontot gyűjtve, és megszerezve első győzelmét a Donington Parkban. Amit 35 további siker követett.
95-ben beszállt a Williams a Renault mellé, de csak 97-ben sikerült megszerezni a bajnoki címet. Abban az évben Menu a futamok felét megnyerte. 1999-ben aztán a svájci a Fordhoz igazolt, és a rákövetkező szezonban ismét bajnok lett. Bár a Mondeo kétségkívül a legjobb autó volt a mezőnyben, azért így is meg kellett küzdenie két csapattársával, Rickard Rydellel és Anthony Reiddel.
Bizonyára akadtak olyanok, akik hasonlóan gyorsak voltak egy SuperTouring autóval, mint Menu, de hogy nála gyorsabbat nem találnánk, az tuti. Alkalomadtán előfordultak necces esetek, de a jó formában lévő Menu igazi ikonja volt a korszaknak, aki úgy tudta vezetni a SuperTouring gépet, mintha egy formaautóban ülne.
"Sokszor voltam második Forma-Fordban és a BTCC-ben is, de 97-ig nem nyertem semmit. Azt nem mondom, hogy az volt életem legbüszkébb pillanata, de édes emlék, az tuti. Csodálatos időszaka volt az a karrieremnek, de számomra mindig is a 95 és 2000 közti szakasz lesz a legkedvesebb. Bármikor visszatérnék abba az érába."
Menu végül azt is elmondta, szerinte miért volt nagyobb kihívás egy SuperTouring autót vezetni, mint a jelenlegi S2000-eseket.
"A legnagyobb különbség az aero elemek terén volt, különösen az utolsó években. Az együléses autók szintjét azért nem érte el a leszorítóerő mértéke, de el tudott menni az első tapadás, ha túl közel kerültél valakihez. Később lehetett fékezni, és jobban tapadtak a gumik."
Valami hasonlót tűztek ki célul az új technikai szabályok megalkotói is...
Szöveg és fotó: Autosport
Írta: Lanti
WTCR
Ismét fejlesztik a Renault-t, és visszatérnének vele a WTCR-be
16/07/2021 10:52
Aragon
Huff: kifejezetten szeretek Yvan Mullerrel csatázni
15/07/2021 10:21