Ki ne emlékezne a 2000-es évek közepén a Seb Loeb – Marcus Grönholm párharcokra, főleg 2006-ra, amikor a francia zseni úgy lett világbajnok a finn klasszis előtt, hogy egy montis baleset miatt az utolsó négy futamot kihagyta.

Aztán jött egy újabb finn ellenfél, Mikko Hirvonen, aki 2009-ben csak két pontocskára volt attól, hogy megszakítsa a legenda sorozatát. És persze ott volt Jari-Matti Latvala, aki 2010-ben lett második Loeb mögött, bár a több mint 100 pontos különbséget nehéz megszorongatásnak látni.
A három nagy riválisban egy dolog közös: mindhárman a brit M-Sport által épített Ford raliautókkal küzdöttek a legenda ellen. Azzal a márkával és annál az alakulatnál, amely most Loeböt szerződtetheti.
WRC
Ogier kétkeréken, és még pár csattanás – a WRC-idényzáró forró pillanatai
24/11/2021 13:40
A papírokat egyelőre nem írták alá, és természetesen nem egész szezonra szóló visszatérésről zajlanak a tárgyalások, hiszen Loeb 2012, az utolsó világbajnoki cím óta nem vállal egész évet a WRC-ben. Viszont az első találkozás már megvolt az autóval, a Spanyol Ralit követően vezette az új, hibrid hajtású Ford Puma Rally1-et.
„Rengeteget egyeztetünk (Loebbel), de egyelőre sajnos nincs sok olyan dolog, amit elmondhatok. Ez egy olyan ügy, amin folyamatosan dolgozunk, de nem vagyok abban a helyzetben, hogy bármi hivatalosat mondjak róla” – idézi Richard Millenert, az M-Sport csapatvezetőjét az Autosport.

A Ford Puma Rally1 WRC

Fotó: Ford WRT

Egyelőre nem tudni, mely versenyeken indulhat Loeb, amennyiben összejön a megállapodás, de az évnyitó Monte Carlo Rali biztosan köztük lenne. Márpedig ez azt jelentené, hogy ismét összecsaphatna másik ősi riválisával, Sebastien Ogier-vel, aki két világbajnoki cím után úgy döntött, jövőre már ő sem fut teljes évet a WRC-ben.
Monza Rali
Sébastien Ogier megint megcsinálta, zsákban a 8. vb-cím
21/11/2021 14:52
WRC
Herczigék Volkswagenről Skodára váltanak és teljes szezont terveznek
22/02/2021 12:05