Polihisztor

Az Új-zélandi fiatalember október elejétől november végéig emberfeletti teljesítményt végez, hiszen három különböző bajnokságban, nyolc különböző versenyen, nyolc egymást követő hétvégén hét országban versenyez. A 28 esztendős Hartley úgy indította ezt a nem mindennapi sorozatot, hogy az IMSA bajnokság utolsó futamán (Petit Le Mans) nyert.

Ezután átrepült Japánba, ahol a 6 óráson vett részt, és negyedik lett Timo Bernhard és Earl Bamber társaságában. Majd fogta magát és visszarepült az Egyesült Államokba, ahol Austinban bemutatkozott a Toro Rosso volánja mögött a Formula-1-ben. Sorsfordító volt számára a lehetőség, mert tudta, ha jól szerepel, akár szerződést is kaphat a száguldó cirkuszban. Első körben meggyőzte a teljesítményével a Toro Rosso vezetőségét, hiszen az idény végéig meghosszabbították a szerződését.

Így alakult ki Brendon Hartley számára a nem mindennapi sorminta: USA-Japán-USA-Mexikó-Kína-Brazília-Bahrain-Abu Dzabi. Ebben találunk hosszú távú versenyeket, és persze a Formula-1 záró fordulóit. Hartley így egy csapásra monopolhelyzetbe került, hiszen egyedül ő szerepel a két legjelentősebb autós-világbajnokságban. Sőt, nem csupán szerepel, Sanghajban társaival együtt, elhódította a WEC koronáját. A futamon elért második hely elegendő volt számára, hogy másodszor is a bajnokság csúcsára érjen fel. És hogy tovább dicsérjük Hartley-t, meg kell említeni a júniusi Le Mans-i trófeát, ami valóban már „csak” hab a tortán. El is mondta, hogy karácsonykor hazalátogat Új-Zélandra, mert szeretne a rohanás után a családja körében pihenni.

Autóversenyzők esetében kijelenthető, hogy valaki 28 évesen már nem tartozik a fiatalok közé. Hartley rendkívül széles skálán mozgott, mire megkapta élete legnagyobb lehetőségét. Pályafutása nagyon hasonlít jó barátjáéhoz, Mark Webberéhez. Bizonyára ebben a helyzetben ki is kérte az ausztrál véleményét, hiszen élete olyan útelágazáshoz érkezett, ahonnan az út egészen a csúcsig is vezethet, de akár rossz irányba is fordulhat.

(Vörös Csaba)