Alonso száz százalékos (lenne)

Eurosport
Eurosport

Publikálva 20/08/2018 - 23:17 GMT+2

Kizárták a győztes Toyotákat a Silverstone-i 6 órás verseny után, a Rebellion nyert.

Fernando Alonso y Sebastian Buemi

Fotó: EFE

Hiába nyerte meg a harmadik Endurance-vb (WEC) versenyét Fernando Alonso, a leintés utáni technikai ellenőrzésnél fennakadt az autója, ezért elvették tőle a sikert. A Toyota 8-as rajtszámú versenyautója a leggyorsabbnak bizonyult a hétvégén, akárcsak Spában és Le Mans-ban, ám néhány órával később kiderült, hogy az ellenőrök nem megfelelőnek találták a japán gyár gépeit, így a Fernando Alonso, Nakadzsima Kazuki, Sébastien Buemi trió nem kapja meg a maximális pontokat. A 8-as mellett a második helyen befutó 7-es rajtszámú Toyota TS050 HYBRID is vétett a 3.5.6.d szabályzatnak, melynek értelmében a fenéklemez nem felelt meg az előírásoknak. Miután a Toyota fellebbezett a döntés ellen, a végeredmény nem hivatalos.
/
Amennyiben elutasítják a japánok fellebbezését és helyben hagyják az eredményt, a négy körös hátránnyal célba érő Rebellion Racing R13 Gibson ölébe hullik a siker, és Gustavo Menezes, Thomas Laurant, Mathias Beche hármasa lesz a győztes. A második helyet a másik Rebellion (Neel Jani, André Lotterer) autó örökölheti meg, a dobogó harmadik fokát pedig az SMP Racing (Stéphane Sarrazin, Igor Orudzsev).
Silverstone-ban a legfrissebb adatok szerint, 60 240 néző volt kíváncsi az eseményekre, ami hatalmas szám, és valószínűleg Alonsónak és Jenson Buttonnak is köszönhető, hogy ennyire felértékelődött a sorozat. Ha helyt adnak a Toyota fellebbezésének, akkor Fernando Alonso hibátlan lesz a WEC-ben, de ha marad az eredmény, akkor legközelebb a gyártó hazai pályáján, október közepén, Fujiban javíthat.
(Vörös Csaba)
Toyota team with Alonso in 6 hours of Silverstone
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés