Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Alonso jött, látott, győzött

Eurosport
Eurosport

Publikálva 07/05/2018 - 10:43 GMT+2

2013 után ismét megízlelhette a győzelem ízét Fernando Alonso.

Fernando Alonso during 6 Hours of Spa-Francorchamps 2018

Fotó: Getty Images

A spanyol kétszeres Formula-1-es világbajnok álma, hogy véghezvigye a csodát, és megszerezze az autósport ékkövét, a Triple Crown-t. Ehhez a Monacói Nagydíjat, az Indy500-at és Le Mans-i 24 órásat kell megnyerni. Ebből Alonso Monacót már kipipálta, tavaly pedig próbálkozott Indianapolisban, idén pedig a Toyota overalljában nekifeszül Le Mans-nak. Elsőre a japán együttes sikerhez segítette a spanyolt, hiszen a hétvégén megrendezett spái 6 óráson az őt indító autó diadalmaskodott.
picture

Fernando Alonso, en las 6 Horas de Spa

Fotó: Getty Images

A Fernando Alonso, Nakadzsima Kazuki, Sebastian Buemi trió futamgyőzelemmel kezdte a hosszúra nyúló 2018/2019-es hosszútávú-világbajnokságot. A trófeáért a Toyota legénységének házon belül kell harcolnia, mivel ebben az idényben nem lesz több gyártó a bajnokságban. Alonso a 8-as rajtszámú autóval versenyez, és ahhoz, hogy nyerni tudjon Spában, kellett a csapatutasítás is, mivel az őt utolérő 7-esben Mike Conway-re rászóltak, hogy tartsa be az előzetes megállapodást. Ez röviden annyi volt, hogy az utolsó bokszkiállásig versenyezhetnek, s aki előbb fejezi be a műveletet, az a nyerő.
Az utolsó etapon autóban ülő Alonso magabiztosan szerezte meg első endurance versenyén a trófeát. Hivatalosan elismerte a Toyota az utasítást, és azt is, hogy a 7-es összességében gyorsabb volt a testvérautónál, de csupán marginális különbségről beszélhetünk. Ugyanakkor az is tény, hogy a 7-est megbüntették az időmérő után, így eleve hátrányból indult, és a végén még orrkúpot is kellett rajta cserélni. Ha mindezeket figyelembe vesszük, akkor Fernando Alonsóéknak nem lesz könnyű dolguk a június közepén megrendezésre kerülő Le Mans-i 24 óráson.
(Vörös Csaba)
picture

Fernando Alonso won in Spa in 2000 and 2018

Fotó: Getty Images

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés