A 2024-es Le Mans 24h programja – menetrend, betétfutamok, fellépők

A Le Mans 24h egy egész napon keresztül tart, az edzésekkel együtt pedig a program egy teljes hetet kitölt. Ha azonban minden más hozzá kapcsolódó eseményt számításba veszünk, a világ egyik legnagyobb autósportos eseménye közel két hetet ölel fel. Az autósport-rajongók „szent hete” idén június 7-én kezdődik és 16-án a díjátadóval ér véget.

A #7 Toyota végzetes balesete a 2023-as Le Mans 24h-n

Videó forrása: Eurosport

Tudjuk, hogy egyre többen vagytok, akik a Le Mans 24h-t nemcsak az Eurosport megszakítás nélküli közvetítésében, hanem a helyszínen szeretnétek látni, ezért most a teljes programot gyűjtöttük össze.
Az első eseményre a „szent hét” előtt pénteken és szombaton kerül sor, majd vasárnap tartják a szokásos Le Mans-tesztnapot. Mivel a Circuit de la Sarthe jelentős része közutakból áll, minden évben ez az első alkalom, amikor a csapatok a legendás pályán is kipróbálhatják az autóikat.
Az első edzésre aztán a következő hét szerdáján, a Hyperpole-ra pedig csütörtökön kerül sor, míg a verseny szokás szerint szombaton rajtol.
A 2024-es Le Mans 24 programja:

Betétfutamok

A programmal párhuzamosan nyilvánosságra hozták a verseny betétfutamait is.
A legfontosabb természetesen ezúttal is a Road to Le Mans két versenye lesz, amely a Michelin Le Mans Cup fő eseménye. Ez az a verseny, ahol Valentino Rossi tavaly győzelemmel ismerkedett a Circuit de la Sarthe-tal.
picture

Az előzés, amivel Valentino Rossi kiharcolta a győzelmet Le Mans-ban

Videó forrása: Eurosport

Ezúttal is lesz márkakupa, de a Ferrarik helyét egy másik olasz márka veszi át; a Lamborghini Super Trofeo került be a programba. A helyszínre kilátogatók ezen kívül megnézhetik a Ligier European Series mezőnyét (a tesztnapon) és a versenyzésre felpiszkált Volkswagen Bogarak sorozatát, a Fun Cupot is.
A betétbajnokságok futamai:

Koncertek

Régi hagyomány Le Mans-ban, hogy a versenyek mellett koncerteket is tartanak a pályára kilátogató közel 300 ezer nézőnek. Most bejelentették a fellépőket.
Szerdán a Louise Attaque kezd, majd csütörtökön a Hyperpole után a Big Flo & Oli következik. A pénteki „pihenőnapra” az Ofenbach került, majd szombaton a verseny alatt a Simple Minds koncertjére lehet majd kikapcsolni kicsit.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés