A Cadillacnél elmondták, mivel küzdöttek a Le Mans 24h végén
Sokáig úgy tűnt, a #2 Chip Ganassi Racing Cadillac harcban lehet a Le Mans 24h megnyeréséért.
Cadillac V-Series.R
Fotó: Getty Images
Az Earl Bamber, Alex Lynn, Alex Palou összeállítású egység az utolsó órákban az etapok felében vezetett egy eltolt stratégia miatt, de végül csak a hetedik helyen zárt.
Az amerikai márka pilótái azóta elárulták, miben nem tudták felvenni a küzdelmet a riválisokkal.
„Az átmeneti körülmények között szenvedtünk. Erősek voltunk vizes pályán, és szárazon is, de a felszáradó időszakban nem. Meg kell még néznünk, hogy ennek a beállításokhoz, a vezetésünkhöz, vagy ahhoz van köze, hogy a BoP nem segített bennünket” – mondta a Le Mans-ban nagyszerű teljesítménnyel bemutatkozó Palou az Autosportnak.
„Amikor egy picit is próbáltuk nyomni neki, azonnak kinyírtuk a gumikat. Úgy éreztük, az autó rendben van, de mihelyst megpróbáltuk felvenni a többiek tempóját, rettentően sokat veszítettünk a tapadásból.”
Egy másik interjúban Lynn és Bamber arra is utalt, ennek köze lehet az LMH és az LMDh autók közti különbséghez, nevezetesen, hogy az előbbiekben a hibrid rendszer az első kereket hajtja, ami segít a gumik kímélésében.
„Szerintem a harmadik helyre esélyesek voltunk, de aztán volt egy nagyon rossz utolsó óránk, és vége” – mondta Lynn.
„Az LMH-k nagyon erősek voltak az összkerékhajtással, ezért is vitték el mind a három dobogós helyet” – tette hozzá Bamber.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-3aa005a4-b0a3-450b-ba0a-4ec3abe66d16-68-310-310.jpeg)